Poetic Justice ~ Költői igazságszolgáltatás (19/142)

Figyelem, a fejezet némileg felkavaró! (kínzás, némi non-con)

***

A csuklói kidörzsölődtek, a reménytelen harctól, amit a bilincsből való kiszabadulásért folytatott, a lánc, mellyel fel volt lógatva, minden szökési kísérletnek ellenállt. A természetellenes, megfeszült testhelyzet miatt alig kapott levegőt, bár a lábai elérték a talajt, a vállai sajogtak a saját súlyától. Meg mert volna rá esküdni, hogy hallja, ahogy az ízületei nyikorogva tiltakoznak minden egyes lélegzetvételével.

Mindez elhalványult amellett a fájdalom mellett, ami a hátát kínozta. Fogalma sem volt, mennyi ideje folyhat ez az egész, olyan volt, mintha az emlékező képessége valahogy tönkrement volna, olyan volt, mintha az örökkévalóság óta szenvedett volna kifeszítve ezen a borzasztó helyen, mintha örökre itt ragadt volna, hogy így fizessen meg minden bűnéért, amit valaha is elkövetett mind a kilenc birodalom ellen.

"Honnan is tudhatnám, mióta vagyok itt? Egy óra? Fél óra?"

Poetic Justice ~ Költői igazságszolgáltatás (18/142)

Sziasztok! Gyakorlatilag január óta nem sok mindent csináltam ezzel a szegény történettel (pedig szeretem nagyon, de még mennyire! ráadásul azóta számtalan angol nyelvű, fordításra érdemes frostiron fanficcel találkoztam), nem szeretnék magyarázkodni, mert erre nincs mentség, hogy így félbeszakadt a dolog. Dolgozok, háztartást vezetek, van egy másik blogom is, úgyhogy valahogy mindig volt más dolgom, ami amúgy tök bosszantó, mert rengetegszer eszembe jutott ez a kis sztori, főleg hogy annak idején (Limmet három naponta posztolt) vizsgaidőszakban gyakorlatilag ezekkel éltem túl :) *nosztalgia*

Szóval a dolog lényege, hogy nem hagytam végképp magára az oldalt, időnként fordítgatok. 

Köszönöm szépen a hozzászólásokat és az érdeklődéseket ^-^

 ***

 A Black Sabbath-szám elhalkult, ahogy becsukódott a lift ajtaja. A milliárdos hamiskásan fütyörészte tovább a dallamot, ahol abbamaradt, aztán a konyha felé vette az irányt, úgy érezte, porzik a torka, muszáj valamit legurítania.

Hát igen, ezeken a jótékonysági eseményeken még normális pia sincsen. Talán nem is kéne többre  elmennem, amíg valami ihatóval nem szolgálnak...

Lerúgta a cipőjét és kiragadott egy üveget a bárszekrényből, aztán lerogyott az egyik konyhaszékre, egyik lábát a szemben levő széken pihentetve. Elégedetten felsóhajtott, és öntött magának egy jó nagy adag whiskeyt, nagyot kortyolt belőle.

Ez igen!

Újra töltött, ám ezúttal már kevésbé sietősen fogyasztotta el az isteni nedűt, kiélvezte minden egyes cseppjét.

Poetic Justice ~ Költői igazságszolgáltatás (17/142)

A következő reggel egyből volt olyan balszerencsés, hogy összefutott a milliárdossal. Azért volt ez olyan bosszantó, mert egyedül szerette volna tölteni a napot, leginkább a szobájában, el sem hagyva azt, nehogy találkozzon a Stark Torony másik lakójával. Természetesen tudta, hogy a férfi akkor hívatja őt, amikor csak kedve szottyan hozzá, de jól esett fenntartani a látszatát annak, hogy nem kell azonnal megjelennie, még ha törékeny is volt csak ez az illúzió.

Hogy látótéren kívül tudhatja a férfit, és ő maga is látótéren kívül maradhat.

Csak aztán egy kis idő elteltével az az érzése támadt, hogy a szobája falai szinte rátapadnak, megfojtják. Átsuhant a fején, hogy bárcsak kinyithatná az ablakot, hogy friss levegőt engedhessen be, mennyivel jobb érzés lenne, de az ablakok még mindig gondosan zárva voltak, ahogy az érkezésének napján is. Így aztán úgy döntött, kimegy egy kicsit, mielőtt az állott levegő és a negatív gondolatok a torkán akadnak.

Arra gondolt, hogy tesz egy gyors sétát a folyosókon, de földbe gyökerezett a lába, amikor az egyik ajtó váratlanul kinyílt és a vendéglátója bukkant elő mögötte, mint valami rossz kísértet. A haja kócossága arról árulkodott, hogy épp akkor kelhetett fel.

Poetic Justice ~ Költői igazságszolgáltatás (16/142)

Néhány órával később kattant a zár, és egy meglehetősen szigorú arckifejezést viselő zseni bukkant elő. Keze a kilincsen pihent, minden pillanatban készen állva arra hogy Loki valami ostobaságot művel, és ő meg kénytelen lesz visszazárni, amíg jobb belátásra nem tér.

De amaz nem csinált semmit, csak ült az ágyon, lábait felhúzva, magához ölelve, alig pillantva a férfira, aki azon tűnődött, hogy vajon mi lesz a bukott isten következő lépése. Talán hálát kellett volna adnia azért, hogy nem képes a gondolatolvasásra, ugyanis nem volt benne biztos, hogy tudni szeretné, mi jár a fejében.

Végül úgy döntött, hogy elég ártalmatlanul viselkedik ahhoz, hogy bemerészkedjen, szélesebbre tárta az ajtót, és belépett a szobába, karjait keresztbe fonta a mellkasán. Kicsit várt, aztán intett és morgott valami olyasmit, hogy kövesse, majd sarkon fordult és kisétált, nem véve a fáradtságot arra sem, hogy megvárja, újdonsült szolgája egyáltalán engedelmeskedik-e neki.

Poetic Justice ~ Költői igazságszolgáltatás (15/142)

Loki arra a következtetésre jutott, hogy talán könnyebben birkózik meg a helyzettel, ha valami hasznosat csinál, legalább nem jutnak eszébe rosszabbnál rosszabb dolgok, amik egyre mélyebbre húzzák lelkileg. Az erőfeszítései hatástalannak bizonyultak, folyton visszatértek az elmúlt este eseményei, meg a sejtési a jövőjüket illetően. Sorra vett mindent, amit kénytelen volt elviselni, mióta a toronyba száműzték: a helyzetéből fakadó gyalázatos szégyent, hogy semmi nem marad neki végül osztályrészül, csak a szenvedés, amit a korábbi bűneiből fakadó megtorlás eredményez.
Nem is beszélve a dologról, amit a legnehezebb lesz elviselni, az egésznek a mikéntje, hogy végül a férfi játékszereként fogja végezni.

Néma, elfeledett árnyékként bolyongott a nappaliban – pontosabban az egyik nappaliban, úgy tetszett, a playboy semmiből sem elégedett meg egyetlen eggyel -,köröket róva igyekezett megzabolázni egyre sötétedő gondolatait.
Nem volt túl hatásos, de jobb volt, mint ülni és várni, hogy az üresség magába szippantsa. 

Poetic Justice ~ Költői igazságszolgáltatás (14/142)

Loki kialvatlanul, nyűgösen ébredt. Egész éjjel rémálmok kínozták, az ágynemű a testére csavarodott. Nem tudta volna felidézni, mi kísértette, de a zaklatott, kellemetlen érzés megmaradt. Beletellett egy kis időbe, hogy rájöjjön, hol van valójában, aztán lehunyta a szemét, hátha újra magával sodorja az álmok tengere, de valójában nem volt igazán fáradt.

De minek keljek fel, ha úgysincs mit csinálnom?

Aztán mégsem tudott egy helyben megmaradni, csak feküdni és a mennyezetet bámulni, ezért inkább felült, bár kellemetlen, szorító érzés nehezítette a mellkasát, azért csak kivánszorgott a fürdőszobába.

Az arcába fröcskölt hideg víz fel kellett volna, hogy frissítse, de nem, egyszerűen csak hideg volt. A kellemetlen érzés lassan hányingerré változott. Nyelt egyet, de a torka száraz volt, mintha dörzspapírral bélelték volna ki.

Poetic Justice ~ Költői igazságszolgáltatás (13/142)

Mennyei boldogság, ha nem a hajnali ébresztőóra idegesítő csengésére vagy Jarvis folyamatos kotyogására kell kelni, mindenféle fontos dolgokról, amik nem űrnek halasztást.

Tony a karjait a párnája alá dugta, arcát beletemette és esze ágában sem volt még felkelni. Olyan szépet álmodott, és lehet, hogy a ködös álomképek már el is illantak, a kellemes érzés megmaradt.

A hátára fordult, ásított egyet, aztán kinyújtóztatta az alvástól elmacskásodott tagjait, közben beléhasított a gondolat, hogy ennél már csak akkor lenne jobb, ha nem fájna olyan veszettül a lába – nagyon szívesen búcsút intett volna a tompa, szaggató fájdalomnak. 

Poetic Justice ~ Költői igazságszolgáltatás (12/142)

Olykor vannak az ember életében érdekes és szórakoztató események. Na, ez a buli nem tartozott közéjük. A szokás szerint jócskán becsípett playboy úgy döntött, ennyi bőven elég is volt belőle. Még a kezében volt a martinival töltött pohár, amikor elindult lefelé a lépcsőn, ami mondhatni egészen jól sikerült, alig dülöngélt.

Felhörpintette a maradék italt, mielőtt lenyomta a stílusosan faragott kilincset, odabent megszabadult a pohártól, grimaszolt, ahogy nyugtázta, hogy a bulin még – más dolgokhoz hasonlóan - az italok sem voltak megfelelő minőségűek.

Ahogy kilépett a szabadba, az épület kertjében számos más vendéget pillantott meg, akik láthatóan erőltetetten mosolyogtak az udvarias, ám bugyuta viccek mesélése közben. Annak ellenére, hogy kissé forgott körülötte a világ, még ha gyengék is voltak az italok, könnyedén felismerte a törtető alakok negédes, behízelgő hangját, akik másokat eltaposva igyekeznek egyre magasabbra azon a bizonyos ranglétrán. Figyelte a hencegő alakokat, akik a mondvacsinált, kamu sztorijaikkal próbálták lenyűgözni a partnereiket.

Hirtelen undor lett rajta úrrá – bár ki tudja, lehet, hogy csak az olcsó pia volt az oka.

Poetic Justice ~ Költői igazságszolgáltatás (11/142)

A következő alkalommal a könyvtárban botlott bele a bajkeverőbe. Loki a barna bőr fotelbe süppedve, egyik lábát maga alá húzva merült el egy vaskos kötetben, ami ránézésre inkább tűnt téglának, mint könyvnek.

Az ezermester mondhatni ritkán tette tiszteletét ebben a helyiségben. A tömött polcokon sok klasszikus, antik könyv is megtalálható volt, amiket nem vett kézbe senki – még Tony sem -, hiszen jobban érdekelték a különböző tudományterületek és fejlesztések, mint a szépirodalom. Valahogy nem vonzotta a gondolat, hogy látástól vakulásig Macbeth-et vagy Ulysses-t olvasson.

Az ajtófélfának dőlt, figyelve, mi fog történni. Loki nagyon belemerült, bármit is olvasott, ugyanis nem vette észre, hogy már nincs egyedül.Lapozott egyet. Úgy tűnt, azúttal nem az Eddát olvassa, Tonynak viszont furdalta az oldalűt a kíváncsiság, hogy akkor mi lehet az. Most tényleg, mit olvashat a hatalmas, Csínytevések Északi Istene? Főleg egy olyasféle arrogáns alak, mint Loki? Nyilván nincs olyan könyv az egész Földön, ami felkelthetné az érdeklődését, hiszen csak szánalmas halandók írták.

Poetic Justice ~ Költői igazságszolgáltatás (10/142)

Tudni kell, hogy Tony Stark nem az a fajta ember, aki bármit is kidobna – ez vonatkozik a temérdek mennyiségű ruhára, és egyéb sosem használt kacatra, ami a szekrényei mélyén gyűlt össze.

Épp egy ilyen szekrényből lógott ki gyakorlatilag, amikor egy nagy rakás fehér póló alatt egy hawai-mintás ingre bukkant, amiről fogalma sem volt, vajon mikor vásárolta, de az bizonyos, hogy sosem viselte. Volt még ott egy régi kabát, ujján egy hasadással, ami már úgy a szívéhez nőtt, hogy nem szívesen vált volna meg tőle. Egy melegítőfelső, amit ugyan sosem viselt, mert nem volt jó rá, viszont meglehetősen dögösen nézett ki. Egy használattól kinyúlott melegítőnadrág. Egy rakás fekete póló olyan zenekarok logójával, amiket már ezer éve nem hallgatott.

Egyszer majd lehet, hogy nekiesek és szépen átnézem, de tuti, hogy nem ma.

Poetic Justice ~ Költői igazságszolgáltatás (9/142)

Egy újabb nap telt el, nem sok változott az előzőhöz, vagy az azelőttihez képest. A harag, a düh, még mindig ott izzott a szívében, de visszafogta magát, pontosan jól tudta, nincs értelme dühöngeni.

A rengeteg cipőre pillantott, ami körülötte hevert, és arra gondolt, hogy legszívesebben egyenként lobbantaná őket lángra, amíg hamuvá nem válna mind. Nem azért, mintha annyira kellemetlennek és megalázónak tartotta volna a feladatot, hanem mert szívesen megnézte volna a férfi rémült képét, amikor rájön, hogy az egész cipőgyűjteménye semmivé lett.

A feladata az volt, hogy tisztára pucolja az összes lábbelit, mint valami utolsó cseléd, de hát nyilván érthető volt, hiszen szolga a maga módján.

Hamarosan kiderült, hogy ennek az embernek több cipője van, mint amennyit Loki el tudott képzelni, még a gazdag, asgardi nemes hölgyeket is megszégyenítette volna. Azon töprengett, hogy tényleg viselte-e már mindet valaha is, vagy ez csak egy újabb ostoba módja a gazdagság fitoktatásának. Hallott már korábban olyanokról, akik képesek voltak mindent megtenni szép míves, régi fegyverekért vagy könyvekért, vagy egyéb speciális tárgyakért, amiket aztán sosem használtak, csak feltettek a polcra. De hogy valakinek cipőgyűjteménye lett volna, olyanról még nem hallott.

Nem volt benne biztos, hogy ez a feladat megalázóbb-e, mint az előző napi, amikor a feltaláló műhelyében kellett feltakarítania az olajos mocskot a padlóról, úgy, hogy közben véletlenül se érhetett egyik félkész páncélhoz sem. A hely egyszerűen undorító volt, mintha még sosem tisztították volna ki, mindent fekete, zsíros szennyeződés és beazonosíthatatlan szmötyi fedett. Loki el sem tudta képzelni, hogy lehet ilyen körülmények között dolgozni.

Poetic Justice ~ Költői igazságszolgáltatás (4/142)

A whisky ismerős forrósággal csúszott le a torkán, ahogy a poharában körbe-körbe úszkáló, olvadozó jégkockákat figyelve egy kicsit elnyúlt a székében. Aztán letette a poharat az asztalra, hogy egyenesen a már majdnem kiürült üveget ragadja meg, aminek néhány ujjnyi alkohol szomorkodott már csak az alján. Kitöltötte.

Hirtelen idegesség lett rajta úrrá, megragadta az üveget és odavágta az egészet. Sürgetőbb dolgokon kell gondolkodnia, mint hogy mennyi pia maradt a poharában.

Loki.

Szóval az isten rabszolgává változott, Midgárdba küldetett, a birodalomba, amit annyira a magáénak akart. Valóban, igazán találó, 'költői igazságszolgáltatás'. Csakhogy Tony jobban örült volna, ha kimaradhat az egészből.

Poetic Justice ~ Költői igazságszolgáltatás (3/142)

Az ajtó halk kattanással zárult be Loki mögött, Tony utolsó szavai még a fülében csengtek. Még csak meg se próbáld elhagyni a szobát, amíg nem szólok.

Várt néhány másodpercig, míg a léptek elhalkultak, aztán körülnézett. Nagyon úgy tűnt, hogy a Stark Torony vendégszobáinak egyikébe zárták be. Elég kicsi volt, viszont teljesen berendezett, egy jól felszerelt fürdőszobával, egy ablakkal. Nem volt kétséges, sokkal jobb volt, mint amilyet a rabszolga-szabályok szerint kaphatott volna, de biztos volt benne, hogy egy ilyen toronyban nehezen találhattak volna egy hagyományos, huzatos, komor börtönszobára.

A léptek visszhangjai lassan teljesen elhaltak és Loki letelepedett az ágyra, mély sóhajt hallatott, arcát a kezei közé temette. Egy kicsit várt, míg a feszültség lassan alábbhagyott, és a lélegzése visszatért a normális kerékvágásba. Szóval, megtörtént az első találkozás Tony Starkkal, és ő még mindig egyben van. Egyelőre.
Őszintén szólva, sokkal rosszabbra számított.

Poetic Justice ~ Költői igazságszolgáltatás (2/142)

Tony szemöldöke a homlokára szaladt a nemvárt, de annak ellenére igencsak kielégítő látványra. Loki tényleg térdel. Ráadásul nem kevesebb, mint ő előtte. Egy pillanatig meg volt róla győződve, hogy káprázik a szeme, de mivel a sokadik pislantás után sem változott a kép - nem lehetett vágyálom vagy délibáb.

Loki ujjai még mindig ökölbe szorultak, és ez valamiért mosolyt csalt Tony arcára. Az isten nyilvánvalóan egyáltalán nem élvezte, és Tonynak az jutott az eszébe, hogy talán életében először fordul elő vele, hogy valaki előtt le kell térdelnie. Legalábbis egy egyszerű ember előtt.

A fenébe is, nem gondolta volna, hogy ennyire jó érzés lesz így látni őt. A diadal össze nem téveszthető érzése áradt szét a testében.

Szóval úgy döntöttél, hogy leigázod a világunkat, csak hogy lásd magad előtt térden állva az emberiséget, nem igaz? Nos, lássuk csak, végül ki az, aki a földre kényszerül? Na hogy tetszik, mi?

Poetic Justice ~ Költői igazságszolgáltatás (1/142)

Költői igazságszolgáltatás

(Poetic Justice by Limmet) ~ fordítás a szerző engedélyével - Limmet, thank you for the permission! ~

1. fejezet

[Amikor eljön az idő, hogy kihirdessék Loki ítéletét a Bosszúállókkal történt események után, Odin úgy dönt, hogy egyfajta költői igazságszolgáltatásnak veti alá a bűnöst. Így Loki vissza kell, hogy térjen Midgardba - korlátozott erővel és mágiával - hogy rabszolgaként vezekeljen. Méghozzá Tony rabszolgájaként - amire az említett nyilvánvalóan nem számított. ]

  Miután egy kisebb csapat asgardi harcos felbukkant a Stark-toronyban, Tony már sejtette, hogy ez a nap sem hozhat már túl sok jót. De úgy tűnt, az univerzumot nem érdekli, mi Tony véleménye, ugyanis négy rendíthetetlen Einherjer harcos* várakozott állig felfegyverkezve előtte, arra várva, hogy elmondhassák vendéglátójuknak, mi a csudát is keresnek itt pontosan. Még túl korán volt hozzá, de máris érezte, hogy kiszárad a szája, talán egy kis whisky jót tenne - vagy... bármi. Bármi, amiben alkohol van.

- ...abban az örömben részesülhetsz, hogy meghallgathatod Atyánk ítéletét - mondta, akit Tony a kis csapat vezérének vélt. Más körülmények között ezek a szavak teljesen megszokottak lettek volna, végre valahára ideje lett volna megnyugodni Loki sorsa felől, hogy az ítéletet meghozták - és elzárták egy asgardi börtönbe a következő pár évszázadra. Egy dühös káosz-istennel kevesebb miatt kéne aggódni. Nos igen, ezeknek a szavaknak nyugtatólag kellett volna hatni - ha az ítélet alanya nem állt volna az Einherjer harcosok között hátracsavart karral. 

Akkor mégis mit keresnek itt? - táncolt a kérdés Tony nyelve hegyén, de végül nem csúszott ki a száján semmi meggondolatlan. Miért hoztátok ebbe az átkozott toronyba, nem okozott még elég bajt? Az Einherjer harcosok tekintélye – vagy talán az övükről csüngő kardok miatt - nem mondott semmi olyat, amit később megbánhatott volna. Ezek a fickók nem úgy néztek ki, mint akik jó néven veszik, ha valaki közbevág, míg a vezérük valamilyen fontos dolgot magyaráz. Loki csak állt, míg az őrök beszéltek, hála az égnek, legalább csendben volt. Tekintete nem találkozott Tonyéval - inkább egyenesen a földet bámulta, mintha az választ tudott volna adni valamilyen ismeretlen kozmikus titokra. 

Nem szép dolog bámészkodni, de Tony nem különösebben zavartatta magát, tetőtől talpig végigmérte a bukott istent.