Költői igazságszolgáltatás
(Poetic Justice by Limmet) ~ fordítás a szerző engedélyével - Limmet, thank you for the permission! ~
1. fejezet
[Amikor eljön az idő, hogy kihirdessék Loki ítéletét a Bosszúállókkal történt események után, Odin úgy dönt, hogy egyfajta költői igazságszolgáltatásnak veti alá a bűnöst. Így Loki vissza kell, hogy térjen Midgardba - korlátozott erővel és mágiával - hogy rabszolgaként vezekeljen. Méghozzá Tony rabszolgájaként - amire az említett nyilvánvalóan nem számított. ]
Miután egy kisebb csapat asgardi harcos felbukkant a Stark-toronyban, Tony már sejtette, hogy ez a nap sem hozhat már túl sok jót. De úgy tűnt, az univerzumot nem érdekli, mi Tony véleménye, ugyanis négy rendíthetetlen Einherjer harcos* várakozott állig felfegyverkezve előtte, arra várva, hogy elmondhassák vendéglátójuknak, mi a csudát is keresnek itt pontosan. Még túl korán volt hozzá, de máris érezte, hogy kiszárad a szája, talán egy kis whisky jót tenne - vagy... bármi. Bármi, amiben alkohol van.
- ...abban az örömben részesülhetsz, hogy meghallgathatod Atyánk ítéletét - mondta, akit Tony a kis csapat vezérének vélt. Más körülmények között ezek a szavak teljesen megszokottak lettek volna, végre valahára ideje lett volna megnyugodni Loki sorsa felől, hogy az ítéletet meghozták - és elzárták egy asgardi börtönbe a következő pár évszázadra. Egy dühös káosz-istennel kevesebb miatt kéne aggódni. Nos igen, ezeknek a szavaknak nyugtatólag kellett volna hatni - ha az ítélet alanya nem állt volna az Einherjer harcosok között hátracsavart karral.
- ...abban az örömben részesülhetsz, hogy meghallgathatod Atyánk ítéletét - mondta, akit Tony a kis csapat vezérének vélt. Más körülmények között ezek a szavak teljesen megszokottak lettek volna, végre valahára ideje lett volna megnyugodni Loki sorsa felől, hogy az ítéletet meghozták - és elzárták egy asgardi börtönbe a következő pár évszázadra. Egy dühös káosz-istennel kevesebb miatt kéne aggódni. Nos igen, ezeknek a szavaknak nyugtatólag kellett volna hatni - ha az ítélet alanya nem állt volna az Einherjer harcosok között hátracsavart karral.
Akkor mégis mit keresnek itt? - táncolt a kérdés Tony nyelve hegyén, de végül nem csúszott ki a száján semmi meggondolatlan. Miért hoztátok ebbe az átkozott toronyba, nem okozott még elég bajt? Az Einherjer harcosok tekintélye – vagy talán az övükről csüngő kardok miatt - nem mondott semmi olyat, amit később megbánhatott volna. Ezek a fickók nem úgy néztek ki, mint akik jó néven veszik, ha valaki közbevág, míg a vezérük valamilyen fontos dolgot magyaráz. Loki csak állt, míg az őrök beszéltek, hála az égnek, legalább csendben volt. Tekintete nem találkozott Tonyéval - inkább egyenesen a földet bámulta, mintha az választ tudott volna adni valamilyen ismeretlen kozmikus titokra.
Nem szép dolog bámészkodni, de Tony nem különösebben zavartatta magát, tetőtől talpig végigmérte a bukott istent.
Loki egyszerű ruhákat viselt - legalábbis az asgardi szokások szerint egyszerűeket, de valószínű, hogy azért Amerika legtöbb városában azért csak kapott volna néhány furcsálló tekintetet. Nem viselt páncélt, a köpeny és az a nevetséges sisak sem volt rajta. Hála az égnek. Főleg a sisak miatt. Ami maradt, csak pár fekete és zöld cucc, na meg némi bőr - semmi extra. De nem az öltözéke volt a legnagyobb változás az ácsorgó alakon Tony tornyában. Tony otthonában. Nem, Loki valahogy olyan aprónak tűnt, mintha valaki belehajította volna egy szárítógépbe, nem törődve a használati utasítással - amitől aztán jól összement. De valahogy mégsem, hiszen még mindig a férfi fölé magasodott, egy centivel sem lett alacsonyabb. Talán az arrogancia hiányától - ami előtte vizes pólóként tapadt rá - tűnt ilyennek. Most megváltozott, talán... talán a keserű lemondás lett volna rá a jó szó, amivel le lehetett volna írni. Nem sokat láthatott Loki arcából, hiszen amaz a tekintetét a földre szegezte, de a szorosan összeszorított, megfeszült állkapcsának vonala látható volt. Ez az isten, aki oly sok halált és pusztítást hozott a világukra. És most visszatért - bár komoly őrizet kíséretében - és Tonyt mélyen belül lassan elöntötte a düh.
Nem akarta újra látni őt, és reménykedett benne, hogy az asgardi harcosok mindjárt vissza is viszik oda, ahonnan hozták, és kiderül, hogy ez az egész csak valami csúfos vicc. Loki meg majd megkapja a jól megérdemelt büntetését. Ki tudja, bármi megeshet.
- A Tanács hosszas tárgyalások után úgy döntött, hogy csak egyetlen büntetés lehetséges...
A harcos pacákok nyilvánvalóan észrevették a férfi türelmetlenségét. Erik, Aki Lenyelte a Mesekönyvet - így fogom nevezni, gondolta magában. Nem tudta a fickó igazi nevét, de őszintén szólva, nem is érdekelte. Csak azt akarta, hogy jussanak a dolog végére, fogja szépen Lokit és a kompániát, és menjenek vissza oda, ahonnan jöttek. El a házából, a bolygóról.
Elnyomott egy ásítást, míg Erik Odin dicséretét adta elő, domborítva az isten hatalmas bölcsességét és igazságérzetét. Nem igazán figyelt, inkább azon tűnődött, mit művelnek majd vajon Lokival. Bebörtönözik néhány évszázadra? Nifelheim legmélyebb bugyraiba dugják? Mókussá változtatják? Ismert pár történetet a Skandináv mitológiából, és úgy tűnt, Aesir odáig van a különösen gusztustalan büntetésekért, amiket inkább kínzásokként lehetne leginkább elkönyvelni. Megpróbált inkább valami másra gondolni, nem volt valami jóban az ilyen dolgokkal. Nem, Loki nem érdemelné meg a legtöbb - igencsak kreatív - kínzási formát, amiről olvasott. Lehet, hogy Loki csak fogadott fiú, de elfogadták, megszerették őt. Odin csak nem hagyná, hogy a saját fiát...
- ...hogy a rabszolgád legyen. - Erik váratlan szavai kizökkentették az merengéséből, felkapta a fejét, tekintetét a harcosra szegezte. Mi a fene...? Tony nyelve szokatlanul lassan forgott, eltelt pár másodperc, mire sikerült kikerekítenie egy értelmes mondatot.
- Uhh... asszem... nem igazán vágom azt az az utolsó megjegyzést. Mintha valami olyasmit említettél volna, ami gyanúsan 'rabszolgának' hangzott. Megismételnéd, kérlek?
Erik arca feszült grimaszba húzódott. Nyilvánvalóan zavarta Tony figyelmetlensége, tekintve, hogy milyen fontos ügyről esett szó. Végül mégis eleget tett a férfi kérésének, elismételte a szavait, lassabban, artikulálva, mintha egy hihetetlenül lassú felfogású alakkal lett volna dolga.
- Loki nagyon sok gondot és bajt okozott a múltban, és Odin már megbüntette őt különböző módokon, remélve, hogy belátja a hibáit, és képes lesz a helyes útra lépni. Sajnálatos módon a büntetés nem érte el a kívánt hatást. És mivel Loki kárt okozott a ti birodalmatokban is - Itt a harcos kis szünetet tartott, mintha kicsit magát is bűnösnek érezte volna, hogy az elkövető egy asgardi, majd megköszörülte a torkát, és folytatta. - Szóval ez alkalommal Atyánk úgy döntött, büntettessék meg Midgard által - ahogy a midgardiak tennék, költői igazságszolgáltatás érdekében**. Mivel Loki megpróbálta leigázni Midgardot és a lakosait, úgy igazságos, ha rabszolgaként kell élnie ő magának itt. És Odin úgy döntött, hogy ez a rabszolga tied kell, hogy legyen, Vas Embere.
A Vas Embere.
Szóval Thornak sikerült ezt a kis aranyos becenevet minden asgardi tudomására hozni. És ebben az a nevetséges, hogy képes ebben a pillanatban mindenféle becenéven gondolkodni, a lehető legjelentéktelenebb, legbugyutább információn. Még szép, hogy az agya ebbe az apró részletbe kapaszkodik, hiszen túl nagy nyomás nehezedik rá hirtelen. Ez túl... irreális. Lehetetlen. Mintha kandi kamera áldozata lenne, egy önelégült, nagyképű házigazda mindjárt előugrik, és bejelenti mikrofonnal a kezében, kárörvendő mosollyal, hogy hát bizony gyanútlanul beugrott, jól átverték. Világos. Azért csak hátrapillantott, de az ajtó zárva maradt. Hirtelen mindent megadott volna a világon egy korty whiskyért.
- Továbbá - folytatta Erik rendíthetetlenül - nem áll jogodban továbbadni őt valaki másnak. A te rabszolgád marad, hacsak Odin másképp nem ítélkezik. - Hirtelen elcsöndesült, nyilvánvalóan Tony válaszára várt. Ami valójában nem adatott meg.
- Hé, várjunk csak egy percet, és mikor jön az a rész, amikor én is beleszólhatok? - kérdezte. Na jó, tulajdonképpen üvöltötte, de nem zavartatta magát. - Hogy lehet, hogy senki sem vette a fáradságot, hogy megkérdezzen engem, hogy tulajdonképpen kell-e nekem egy őrült, háborús bűnös, hogy az én rohadt... - a szavak idegenül csengtek a szájából - rabszolgámként?! Tudod, bele kellett volna egyeznem!
Dühében majd' felrobbant. Felelősségre akarta vonni az istent, amiért majdnem megölte Coulsont és a Manhattanben történtek miatt. Viszont a legkevésbé sem akarta a közelében tudni, mi több, szívesebben fogadta volna a hírt, hogy egy sötét, mély tömlöcben vendégeskedik valahol egészen másutt. Pont úgy hangzott, mintha csak egy hisztis gyerek mondta volna, és ezt pontosan tudta is, de a legkevésbé sem érdekelte. A harcos csak közönyösen nézte, ahogy a férfi füstölög magában.
- Na meg különben is, van itt egy olyan aprócska dolog, hogy 'törvény'. Itt Amerikában nincs rabszolgatartás! Manapság legalábbis. Nem... birtokolhatunk egy másik embert, szóval itt meg is dőlt az egész idióta terv! Élénken gesztikulálva, mutogatva magyarázott Eriknek, mintha ezzel meggyőzhette volna. A harcosok arckifejezését ítélve, nem egészen érte el a kívánt hatást.
- Nem számít. A mi világunk feljebbvaló Midgardnál, és az ítéletet meghozták. Loki a rabszolgád, tégy úgy vele, ahogy akarsz. Aztán Erik hátat fordított, (csak úgy minden további nélkül), hogy távozzon, de aztán megállt, és rövidke töprengés után megszólalt. - Lokit megfosztották a mágiájától, és korlátozták az erejében. - A vékony ezüstláncra mutatott, ami az isten csuklóját díszítette. - Így nem több, mint egy egyszerű halandó. Aligha jelent bármiféle fenyegetést.
- Bármiféle fenyegetést? - vetette közbe Tony - Még egy egyszerű halandó is le tud szúrni valakit, vagy megmérgezni, vagy... - Nem kell aggódnod, Vas Embere. Ha Loki bánt vagy megöl akár egyetlen Midgardit is, meghal. És nem lesz gyors halála. Nincs hová menekülnie, de ha mégis megpróbálná, azonnal meg fogjuk találni.
A harcos hangja hidegen csengett, és keze mintegy életlenül súrolta a kardja markolatát - Tony tett egy lépést hátrafelé. Na jó, jobb lesz nem elfelejteni, hogy ügyeljek erre a fickóra. Néhány másodpercnyi csend után Erik búcsút intett.
- Isten veled, Vas Embere. Atyánk örömmel fogja hallani, hogy mennyire együttműködő voltál ebben a fontos kérdésben.
Tony meg volt róla győződve, hogy némi fenyegető tónust vélt felfedezni, de próbált nem törődni vele. Túl fáradt volt, hogy tiltakozzon, és esetleg valamilyen diplomáciai konfliktust idézzen elő a két világ között. Valamiért úgy érezte, hogy egy ilyen vitából nem jöhetne ki a Föld győztes félként. Már így is épp elég problémájuk volt enélkül is. Erik harcosai követték a vezérüket, és az ajtó egy tompa puffanással záródott be mögöttük. A férfi egy része hálás volt, hogy volt annyi tisztesség a küldöttségben, hogy viszonylag hamar lelépjenek. Már így is hányingere volt az egésztől... és még nem is ivott egy kortyot sem. Még egy ideig bámulta a csukott ajtót. Miért én - akarta kiabálni. Miért nem Steve vagy Bruce? Vagy Clint - az a fickó biztosan örülne, ha a helyében lenne most. Miért pont őt választotta Odin a Bosszúállók közül? Nem érkezett válasz, viszont valamiért Tonynak nem volt kedve megfordulni és szembenézni az istennel - vagy emberrel, vagy akármivel -, aki ott állt mögötte. Az ő saját, külön bejáratú rabszolgájával, akinek már csak a gondolatától is kirázta a hideg. De az ajtót bámulni nem volt valami remek dolog, így hát végül megfordult. Loki ott állt, ahol az őrök hagyták, tekintetét még mindig a földre szegezte, pontosan ugyanazon pontjára, mint amikor bevezették.
- Uhh... asszem... nem igazán vágom azt az az utolsó megjegyzést. Mintha valami olyasmit említettél volna, ami gyanúsan 'rabszolgának' hangzott. Megismételnéd, kérlek?
Erik arca feszült grimaszba húzódott. Nyilvánvalóan zavarta Tony figyelmetlensége, tekintve, hogy milyen fontos ügyről esett szó. Végül mégis eleget tett a férfi kérésének, elismételte a szavait, lassabban, artikulálva, mintha egy hihetetlenül lassú felfogású alakkal lett volna dolga.
- Loki nagyon sok gondot és bajt okozott a múltban, és Odin már megbüntette őt különböző módokon, remélve, hogy belátja a hibáit, és képes lesz a helyes útra lépni. Sajnálatos módon a büntetés nem érte el a kívánt hatást. És mivel Loki kárt okozott a ti birodalmatokban is - Itt a harcos kis szünetet tartott, mintha kicsit magát is bűnösnek érezte volna, hogy az elkövető egy asgardi, majd megköszörülte a torkát, és folytatta. - Szóval ez alkalommal Atyánk úgy döntött, büntettessék meg Midgard által - ahogy a midgardiak tennék, költői igazságszolgáltatás érdekében**. Mivel Loki megpróbálta leigázni Midgardot és a lakosait, úgy igazságos, ha rabszolgaként kell élnie ő magának itt. És Odin úgy döntött, hogy ez a rabszolga tied kell, hogy legyen, Vas Embere.
A Vas Embere.
Szóval Thornak sikerült ezt a kis aranyos becenevet minden asgardi tudomására hozni. És ebben az a nevetséges, hogy képes ebben a pillanatban mindenféle becenéven gondolkodni, a lehető legjelentéktelenebb, legbugyutább információn. Még szép, hogy az agya ebbe az apró részletbe kapaszkodik, hiszen túl nagy nyomás nehezedik rá hirtelen. Ez túl... irreális. Lehetetlen. Mintha kandi kamera áldozata lenne, egy önelégült, nagyképű házigazda mindjárt előugrik, és bejelenti mikrofonnal a kezében, kárörvendő mosollyal, hogy hát bizony gyanútlanul beugrott, jól átverték. Világos. Azért csak hátrapillantott, de az ajtó zárva maradt. Hirtelen mindent megadott volna a világon egy korty whiskyért.
- Továbbá - folytatta Erik rendíthetetlenül - nem áll jogodban továbbadni őt valaki másnak. A te rabszolgád marad, hacsak Odin másképp nem ítélkezik. - Hirtelen elcsöndesült, nyilvánvalóan Tony válaszára várt. Ami valójában nem adatott meg.
- Hé, várjunk csak egy percet, és mikor jön az a rész, amikor én is beleszólhatok? - kérdezte. Na jó, tulajdonképpen üvöltötte, de nem zavartatta magát. - Hogy lehet, hogy senki sem vette a fáradságot, hogy megkérdezzen engem, hogy tulajdonképpen kell-e nekem egy őrült, háborús bűnös, hogy az én rohadt... - a szavak idegenül csengtek a szájából - rabszolgámként?! Tudod, bele kellett volna egyeznem!
Dühében majd' felrobbant. Felelősségre akarta vonni az istent, amiért majdnem megölte Coulsont és a Manhattanben történtek miatt. Viszont a legkevésbé sem akarta a közelében tudni, mi több, szívesebben fogadta volna a hírt, hogy egy sötét, mély tömlöcben vendégeskedik valahol egészen másutt. Pont úgy hangzott, mintha csak egy hisztis gyerek mondta volna, és ezt pontosan tudta is, de a legkevésbé sem érdekelte. A harcos csak közönyösen nézte, ahogy a férfi füstölög magában.
- Na meg különben is, van itt egy olyan aprócska dolog, hogy 'törvény'. Itt Amerikában nincs rabszolgatartás! Manapság legalábbis. Nem... birtokolhatunk egy másik embert, szóval itt meg is dőlt az egész idióta terv! Élénken gesztikulálva, mutogatva magyarázott Eriknek, mintha ezzel meggyőzhette volna. A harcosok arckifejezését ítélve, nem egészen érte el a kívánt hatást.
- Nem számít. A mi világunk feljebbvaló Midgardnál, és az ítéletet meghozták. Loki a rabszolgád, tégy úgy vele, ahogy akarsz. Aztán Erik hátat fordított, (csak úgy minden további nélkül), hogy távozzon, de aztán megállt, és rövidke töprengés után megszólalt. - Lokit megfosztották a mágiájától, és korlátozták az erejében. - A vékony ezüstláncra mutatott, ami az isten csuklóját díszítette. - Így nem több, mint egy egyszerű halandó. Aligha jelent bármiféle fenyegetést.
- Bármiféle fenyegetést? - vetette közbe Tony - Még egy egyszerű halandó is le tud szúrni valakit, vagy megmérgezni, vagy... - Nem kell aggódnod, Vas Embere. Ha Loki bánt vagy megöl akár egyetlen Midgardit is, meghal. És nem lesz gyors halála. Nincs hová menekülnie, de ha mégis megpróbálná, azonnal meg fogjuk találni.
A harcos hangja hidegen csengett, és keze mintegy életlenül súrolta a kardja markolatát - Tony tett egy lépést hátrafelé. Na jó, jobb lesz nem elfelejteni, hogy ügyeljek erre a fickóra. Néhány másodpercnyi csend után Erik búcsút intett.
- Isten veled, Vas Embere. Atyánk örömmel fogja hallani, hogy mennyire együttműködő voltál ebben a fontos kérdésben.
Tony meg volt róla győződve, hogy némi fenyegető tónust vélt felfedezni, de próbált nem törődni vele. Túl fáradt volt, hogy tiltakozzon, és esetleg valamilyen diplomáciai konfliktust idézzen elő a két világ között. Valamiért úgy érezte, hogy egy ilyen vitából nem jöhetne ki a Föld győztes félként. Már így is épp elég problémájuk volt enélkül is. Erik harcosai követték a vezérüket, és az ajtó egy tompa puffanással záródott be mögöttük. A férfi egy része hálás volt, hogy volt annyi tisztesség a küldöttségben, hogy viszonylag hamar lelépjenek. Már így is hányingere volt az egésztől... és még nem is ivott egy kortyot sem. Még egy ideig bámulta a csukott ajtót. Miért én - akarta kiabálni. Miért nem Steve vagy Bruce? Vagy Clint - az a fickó biztosan örülne, ha a helyében lenne most. Miért pont őt választotta Odin a Bosszúállók közül? Nem érkezett válasz, viszont valamiért Tonynak nem volt kedve megfordulni és szembenézni az istennel - vagy emberrel, vagy akármivel -, aki ott állt mögötte. Az ő saját, külön bejáratú rabszolgájával, akinek már csak a gondolatától is kirázta a hideg. De az ajtót bámulni nem volt valami remek dolog, így hát végül megfordult. Loki ott állt, ahol az őrök hagyták, tekintetét még mindig a földre szegezte, pontosan ugyanazon pontjára, mint amikor bevezették.
Nem mozdult meg és nem is szólt semmit. Olyan volt, mint valami márványszobor, fura ruhákba bújtatva. És most mi a fenét kezdjen Lokival? A helyzet hátborzongatóan szürreális volt, és egy darabig Tony képtelen volt megmozdulni, vagy bármit is mondani. Loki Földön való feltűnésének emlékei jutottak eszébe, különösen az a jelenet, amikor Stuttgartban az isten térdre kényszerítette maga előtt a megfélemlített emberek százait, és a szerencsétlenek behódoltak előtte.
Önelégült gazember.
Egy hirtelen jött gondolat futott át az agyán - túlontúl csábító - amit nem bírt kihagyni. Nem bírt magával. És különben is, ha már így alakult, akkor a legjobbat kell, hogy kihozza a helyzetből, nem igaz? Csak játszik a neki osztott kártyákkal. Hiszen jó ebben.
- Tudod, elég új nekem az a rabszolgatartósdi, viszont annyit azért én is tudok - mondta vontatottan, gúnytól és rosszindulattól fröcsögő hangon -, hogy a szolgáknak térdelniük kell a mesterük előtt, nemde?
Na, ezért lehet, hogy pokolra fog jutni, de megérte látni, ahogy az arrogáns isten kénytelen letérdelni elé - egy egyszerű halandó elé, akit megpróbált a világával együtt leigázni.
Loki felemelte a fejét, Tony némán szemébe nézett, aztán újra elfordította a tekintetét. Bár csak egy pillanatig tartott az egész, Tony mégis meglátta a fásultságot a sápadt arcon, a sötét karikákat a szeme alatt. Nyilvánvalóan Loki őrei nem dédelgették szeretettel.
Kitűnő.
- Ha a mesterük úgy kívánja - szólalt meg néhány másodpercnyi csend után. Testtartása merev volt, kerülte Tony tekintetét. A hangja olyan feszült volt, mintha minden egyes szó kimondásáért meg kellett volna küzdenie. De a fő, hogy nem mozdult egy tapodtatnyit sem.
- Úgy kívánja, szóval lássuk.
Loki szemmel láthatóan idegesen a testéhez szorította a kezeit, de nem történt semmi más, és Tony kezdte egyre hülyébben érezni magát. Természetesen, ez a nagyképű seggfej nem fog letérdelni előtte, rabszolgaság ide vagy oda. Mit is várt pontosan, de tényleg? És hogyan fogja bármire is rávenni, ha Loki nem hajlandó engedelmeskedni? Térden rúgja hátulról? Ez az egész helyzet olyan nevetséges. Tony egyre dühösebbé vált, nem lehet igaz, hogy még most is, ebben a helyzetben is képes Loki megnehezíteni az életét, azáltal, hogy még az irányítás látszatát is elveszi a férfitől. Egy része legszívesebben behúzott volna egy jó nagyot abba a sápadt arca, addig ütötte volna, amíg a földre nem esik, csak hogy láthassa az öntelt istent a lába előtt csúszni.
Hirtelen egy zöld-fekete foltot látott mozdulni, és mikor felnézett, Loki a földön térdelt.
Hűha, a mindenit!
Önelégült gazember.
Egy hirtelen jött gondolat futott át az agyán - túlontúl csábító - amit nem bírt kihagyni. Nem bírt magával. És különben is, ha már így alakult, akkor a legjobbat kell, hogy kihozza a helyzetből, nem igaz? Csak játszik a neki osztott kártyákkal. Hiszen jó ebben.
- Tudod, elég új nekem az a rabszolgatartósdi, viszont annyit azért én is tudok - mondta vontatottan, gúnytól és rosszindulattól fröcsögő hangon -, hogy a szolgáknak térdelniük kell a mesterük előtt, nemde?
Na, ezért lehet, hogy pokolra fog jutni, de megérte látni, ahogy az arrogáns isten kénytelen letérdelni elé - egy egyszerű halandó elé, akit megpróbált a világával együtt leigázni.
Loki felemelte a fejét, Tony némán szemébe nézett, aztán újra elfordította a tekintetét. Bár csak egy pillanatig tartott az egész, Tony mégis meglátta a fásultságot a sápadt arcon, a sötét karikákat a szeme alatt. Nyilvánvalóan Loki őrei nem dédelgették szeretettel.
Kitűnő.
- Ha a mesterük úgy kívánja - szólalt meg néhány másodpercnyi csend után. Testtartása merev volt, kerülte Tony tekintetét. A hangja olyan feszült volt, mintha minden egyes szó kimondásáért meg kellett volna küzdenie. De a fő, hogy nem mozdult egy tapodtatnyit sem.
- Úgy kívánja, szóval lássuk.
Loki szemmel láthatóan idegesen a testéhez szorította a kezeit, de nem történt semmi más, és Tony kezdte egyre hülyébben érezni magát. Természetesen, ez a nagyképű seggfej nem fog letérdelni előtte, rabszolgaság ide vagy oda. Mit is várt pontosan, de tényleg? És hogyan fogja bármire is rávenni, ha Loki nem hajlandó engedelmeskedni? Térden rúgja hátulról? Ez az egész helyzet olyan nevetséges. Tony egyre dühösebbé vált, nem lehet igaz, hogy még most is, ebben a helyzetben is képes Loki megnehezíteni az életét, azáltal, hogy még az irányítás látszatát is elveszi a férfitől. Egy része legszívesebben behúzott volna egy jó nagyot abba a sápadt arca, addig ütötte volna, amíg a földre nem esik, csak hogy láthassa az öntelt istent a lába előtt csúszni.
Hirtelen egy zöld-fekete foltot látott mozdulni, és mikor felnézett, Loki a földön térdelt.
Hűha, a mindenit!
-----------------------------------------------------------
* Ezek az Einherjer ilyen szellemharcos-félék, akiket földi életük után a valkűrök vezettek a Valhallába, hogy aztán szükség esetén hasznukat vehessék a harctéren.
** Költői igazságszolgáltatás: "az a mérték, amely szerint az epikus vagy a drámai költő személyeinek tetteit megtorolja vagy jutalmazza." Vagyis nem az a fontos, hogy a jók boldogok legyenek, a gonoszok megbűnhődjenek, stb., hanem hogy az erkölcsi rend visszaálljon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése