Poetic Justice ~ Költői igazságszolgáltatás (7/142)

Már abban a pillanatban elege volt mindenből, amikor kinyitotta a szemeit. Teste vadul tiltakozva igyekezett valami kényelmesebb pozícióba fordulni, ráadásul meg mert volna esküdni, hogy hallotta, ahogy nyikorognak az ízületei. Úgy érezte magát, mintha az éjszakát egy hegyről legurított hordóban töltötte volna: a térdei fájtak, a kezei sajogtak, és akkor még nem is beszéltünk a hátáról.

A padlósikálás nyilván nem a legegészségesebb munka hosszú távon.

Igazi hősnek érezte magát, amikor végre sikerült kikelnie – azaz inkább kikecmeregnie – az ágyából. Amíg kivánszorgott a fürdőszobába, abban reménykedett, hogy Tonynak nincs több felmosni való padlója a számára, ugyanis biztos volt benne, hogy a teste nem bírja ki az efféle megpróbáltatásokat.

Az előző naphoz hasonlóan, amint befejezte a feladatát és így nem volt mit tennie, csak leült és várta, hogy Tony magához hívassa. Jarvis csak sokára szólalt meg, tájékoztatva őt, hogy a férfi odalent várja. Sóhajtva állt fel, nem törődve a tagjaiba kúszó éles fájdalommal.

A férfi az asztalnál ült, valamilyen barna folyadékot kortyolgatva. Ahogy Loki besétált, felvonta a szemöldökét és kritikusan végigmérte.

- Nocsak, Rudolph! Remélem, nem volt túl kemény a matrac... csak mert kicsit merevebb a járásod, mint eddig, már ha nem bánod, hogy megjegyzem.

Meg kell hagyni, Tony határozottan nem lenne jó humorista.

- A matraccal minden a legnagyobb rendben van - válaszolta a tőle telhető legudvariasabban, aztán leült a szokásos helyére. Már várta terített asztal, a cicás tál és a kanál, amit Tony készített elő neki. Eltűnődött, hogy a férfi vajon miért fecsérli ilyesmire az idejét, amikor ő maga is megteríthetett volna mindkettejüknek, ahogy egy szolgának a feladata lett volna.

- Szolgáld ki magad! - intett Tony a dobozok felé. A 'Cheerios' szó volt ráfestve, de Lokinak nem volt ismerős. Persze ez nem mintha érdekelte volna a férfit. Öntött magának egy kis tejet, és a nagyobbik dobozból is szórt a tálkába, aztán akaratlanul is elégedetten felsóhajtott. Meglehetősen éhes volt.

- Szóval – mondta Tony –, válaszolsz nekem a millió dolláros kérdésre? Tudod, nagyon kíváncsi vagyok.

Huh? 

Loki zavartan nézett fel a táljából.

- Elnézést, de nem értem – válaszolta halkan, veszélyt szimatolva. – Milyen kérdésről van szó?

A férfi hátradőlt a székében, lábait lazán keresztbe tette, majd megvakarta a tarkóját, szórakozott pillantást vetett a bukott istenre.
- Nahát, okosabb vagy te ennél, Bambi! Tudod, amikor barátaid pár nappal ezelőtt beállítottak, biztos emlékszel rájuk, a szakállas fickók bazi nagy kardokkal. Szóval elfelejtették közölni, hogy miért is esett pont rám a választás a Bosszúállók közül. Nem mintha nem találnám… hízelgőnek ezt a kegyes gesztust, de szöget ütött a fejembe, hogy miért én lettem a szerencsés kiválasztott? - Tony ajkai gúnyos mosolyba rándultak – Totál biztos vagyok benne, hogy Barton oda lenne, ha  Kunta Kintet* játszhatna veled.

Loki félrenyelte a falatot, köhögve igyekezett újra lélegzethez jutni.

Tony vizet engedett egy pohárba, amiből a bukott isten nagyot kortyolt, hogy úrrá legyen a fuldoklásán.

- Na? - kérdezte újra a férfi, amikor úgy tűnt, Loki képes lesz megszólalni. - Miért én?

Természetesen Lokinak nem volt más választása, mint válaszolni. Nem tetszett neki, hogy ilyen irányba terelődött a beszélgetés. Jobb, ha óvatos leszek, gondolta.

- Odin úgy döntött, ez a legmegfelelőbb választás – felelte, de amint kimondta, máris tudta, hogy ez a válasz nem lesz elég.

- Hm… Tehát – sóhajtott fel mintegy mellékesen, de a gúny csak úgy csöpögött minden kiejtett szavából. – Nyilvánvalóan úgy gondolta, hogy így lesz a legmegfelelőbb: lássuk be, különben nem engem boldogítanál. Az, ami igazán érdekelne az az, hogy mitől jutott Odin erre az elhatározásra, miszerint én leszek a szerencsés kiválasztott?

Felidézte a tárgyalás emlékét, oly tisztán, hogy szinte hallotta a hangját, amint kimondja az ítéletet, arra kárhoztatva, hogy elvegyék az életét – és mint tulajdont ruházzák át másra.

Elfordította a fejét, majd a reggelije maradékára nézett – nem tudta elviselni a gondolatot, hogy Tony szemébe kelljen néznie.

- Azért nem választották a Bosszúállók-csapat vezetőjét, Furyt, mert valószínűleg valamiféle tesztalanyként kezelt volta, és ez nem egészen tartozik bele a büntetésembe, tehát...

- Micsoda gondolat! - szakította félbe. – Pedig mennyivel jobban jártam volna. Ne vedd sértésnek, Rudolph, de ha pár napja lett volna egy kívánságom, hát az első száz ötletben nem lett volna bent, hogy hadd legyen egy rabszolgám. – A mondat befejeztével intett, hogy Loki folytassa. - Oké, gyerünk, mi van a többiekkel?

- Az ítészek úgy vélték, hogy Romanoff egyszerűen elvágta volna a torkomat, ezért ő sem lehetett. Ha azt akarták volna, hogy meghaljak, maguk is elintézhettek volna.

- Ó, igen, a kedves Natasha. Kötve hiszem, hogy a hajón történtek után megúsztad volna legalább egy testrészed elvesztése nélkül – jegyezte meg szórakozottan mosolyogva.

Te jó ég, gondolta elhűlve bukott isten, ez eszembe sem jutott.

Nagyon remélte, hogy a férfi nem merít ötletet az említett „levágósdiból” a későbbi esetleges büntetésekhez, de volt egy kis komolytalanság a hangjában, így Loki nagyjából úgy érezte, megnyugodhat.

- Bannert nem tartották elég beszámíthatónak, mivel néha... nem önmaga. Úgy döntöttek, hogy a Hulk túl veszélyes olyasvalaki számára, akinek nincsen isteni ereje.

- Hát – vetette közbe vigyorogva Tony -, látva a korábbi kis magánszámotokat, asszem nem sok múlik azon az 'isteni erőn'.

Megalázó, de tényleg igaz. Húzta a száját, de igyekezett minél kevésbé kimutatni, milyen ideges lett, amiért szóba került az eset, és nem tett semmi megjegyzést. Inkább a következő névre tért.

- Odin úgy vélte, Rogers képtelen lett volna ellátni ezt a feladatot az erkölcsi meggyőződése miatt. - Na jó, nem ez volt a teljes igazság, de az biztos, hogy a bírák nem tartották alkalmasnak, mert valószínűleg a Kapitány jószándékúsága nem eredményezett volna elég kemény bánásmódot. Jobb, ha Tony nem tudja meg, hogy a bíróság tagjai elégedettebbek a gondolattal, hogy a jelenlegi helyén rosszabbul bánnak vele.

Csak egyvalaki maradt, akit érthetően nem szívesen hozott szóba.

- Thor pedig nem lett volna jó rabszolgatartó, főleg hogy még mindig a fivéremnek tartja magát. Így csak te jöhettél szóba.

- Na és Barton?

Természetesen Tonynak feltűnt, hogy valaki kimaradt, ellenben ha volt olyan dolog, amiről Loki nem szívesen beszélt, hát az Barton volt és a nyilai. Nincs senki, aki boldogabb lenne, ha szenvedni láthatná őt, mint az íjász.

De mi van, ha pont erre megy ki a játék? Ha Tony úgy dönt, hogy jó buli lenne kölcsönadni egy kicsit a Bajkeverőt, hogy törleszthesse az adósságát?

Loki nyelt egyet. Nem tudta kiverni a kellemetlen gondolatot a fejéből, miszerint Tony talán nem fog a legmegbocsátóbban bánni vele, viszont Barton felügyelete alatt egészen biztos, hogy sokkal, de sokkal rosszabb lenne.

- Barton eléggé gyűlöl ahhoz, hogy végezzen velem, amint meglát - felelte végül egyszerűen, közben pedig abban reménykedett, hogy ettől majd a férfinak – ha volt is hozzá, hát majd most végképp elmegy a kedve attól, hogy bárkinek, de főleg az íjásznak kölcsönadja egy kicsit.

- Aha. És én még azt hittem, hogy egyszerűen azért választottak, mert különleges vagyok… - mondta a férfi, tettetett csalódással a hangjában.

Pár perc csend után Loki kicsit megnyugodott, hiszen ha bármi célja is lett volna a milliomosnak vele és az íjásszal, biztosan szóba került volna, így aztán újra az üres tányérjára fókuszált. A börtönben alig-alig jutott ennivalóhoz, gyakorlatilag éhezett, és most azon töprengett, hogy szabad volna-e még egy kis adagot vennie azokból a ropogós karikákból. Eszébe jutott a féri utasítása, hogy szolgálja ki magát, de nem volt benne biztos, hogy ez a repetára is vonatkozik-e.

Úgy döntött, megéri kockáztatni, így megragadta a rikító dobozt. Nagy kő esett le a szívéről, amikor Tony nem kiáltott rá, hogy „mi a fenét csinálsz?”. Úgy tűnt, nem foglalkozik vele, sőt, talán észre sem vette.

Folytatta az evést, de egy dolog nem hagyta nyugodni: muszáj volt megtudnia, ráadásul kínálkozott a remek alkalom, hogy megkérdezze, ha már úgyis feszegették a témát. Természetesen tisztában volt vele, hogy a rabszolgáknak tilos kérdezősködniük… de ebben a helyzetben a kíváncsisága erősebb volt.

- Szabad megkérdeznem... hogy merre jár a többi Bosszúálló? - kérdezte a lehető legudvariasabb, illedelmes hangnemben. Azt hitte legalább a közelben lesznek, vagy néhányan fel is tűnnek majd a Toronyban, de eddig még sehol senki.

A férfit úgy tűnt, nem zavarja, hogy a szolgája kérdezősködik.

- Nocsak, máris hiányoznak? Tulajdonképpen fogalmam sincs, csak akkor jövünk össze, ha valami őrült gonosztevő fenyegeti a világot. – Itt szúrós pillantást vetett Lokira. - Például amikor megpróbáltad leigázni a bolygónkat.

Hú, ez veszélyes téma.

- Különben meg Romanoff és Barton valahol Dél-Afrikában van kiküldetésen, ha jól emlékszem, illegális fegyverkereskedőket hajkurásznak, Bruce szokás szerint a laborjában van, Steve biztos a világot menti meg valahol. És Fury, hát ki tudja. Ahogy a tesód sem, lelépett, valószínűleg Jane társaságában.

- Nincs testvérem. - Válaszolta reflexszerűen. De ez most nem számít, a fő az volt, hogy Barton jó messze van – még csak nem is ezen a földrészen – és remélhetőleg a közeljövőben nem is jön vissza.

- Hát Thor nem így gondolja.

- Még az ítélethirdetésre sem jött el - felelte halkan. Nem tudta, miért is árulja el ezt a férfinak, a szavak maguktól törtek elő, de már megbánta, mielőtt kimondta volna.

- Nem hibáztatom érte.

Újra csend telepedett rájuk, és Loki megint az üres tállal nézett farkasszemet. Még mindig éhes volt, és mivel Tony az előző alkalommal sem tett megjegyzést, úgy döntött, hogy egy harmadik adag csak nem lehet akkora nagy baj. Reménykedve nyúlt a dobozért.

Ezúttal a férfi fürkésző tekintetével találkozott.

- Nem kaptál enni a börtönben?

_________________________________
Megjegyzés:
*Kunta Kinte: „Kunta Kintét 1767-ben elrabolták hazájából, Afrikából és rabszolgasorba kényszerítették Amerikában. Szolganevet aggattak rá, de ő dacolt fogva tartói akaratával. Hősies kitartásának története apáról fiúra szállt, generációk adták át egymásnak, míg eljutott egy Tennessee-ben élő kisfiúhoz, Alex Haleyhez. Kunta Kinte családfájának felfejtésével Haley Pulitzer-díjat nyert könyvében, s a belőle készült tévésorozatban olyan történetet mesél el, amelyre az egész világ felfigyelt. ”

___________________

A bétázást heloise végezte, nagyon szépen köszönöm :3