Poetic Justice ~ Költői igazságszolgáltatás (5/142)

A matrac meglepően puha volt. Amikorfelébredt nyugtalan álmából, hirtelen nemtudta, hol van: gondolatait még elködösítette az álom, amelyben mocskos börtönszobák és láncok kísértették, amelyben Odin állt előtte, az ítéletet szavalva.

Furcsa. Nem asgardi börtönben vagyok. De akkor...?

Ahogy kinyitotta a szemeit és hirtelen minden eszébe jutott.

Tony Stark tornyában.

Basszus.

A gyomra összeugrott a gondolatra. Talán mégis jobb lenne egy börtönben.

Lassan felült, kidörzsölte a szeméből az álmot. Tulajdonképpen mégiscsak jó volt végre úgy ébredni, hogy nem kellett bilincseket és láncokat viselnie – eltekintve a vékonyka ezüstkarkötőtől, ami bizonyos szempontból még rosszabb volt, ugyanis nem csupán a testét, hanem őt magát is megbéklyózták vele. Méghozzá Starkhoz.

Micsoda nagyszerű érzés így kezdeni egy új napot – gondolta keserűen. Felkelt az ágyból, majd a fürdőszoba felé vette az irányt, hogy megmosakodjon – igaz, hosszas zuhanyt vett előző este (nem tartott sokáig, mire rájött, hogyan működik a csap, illetve a többi fürdőszobai eszköz). Jól esett annyi bezárva töltött idő után tisztának éreznie magát, hiszen a cellájában igencsak korlátozott lehetőségei adódtak a tisztálkodásra. Természetesen rendbe kellett szednie magát, mielőtt Midgarba küldték, de nem volt lehetősége olyan alapos fürdésre, mint amilyet szeretett volna. Úgy tűnt, az asgardi börtönök mocska beleivódott a pórusaiba, hogy második bőrként tapadhasson rá.

Mikor végzett és felöltözött, visszaült az ágyára. Nem volt más tennivalója, ezért várt, hogy Tony hívassa, bármit is akar majd vele kezdeni. Lassan észre sem vette, hogy egyfajta állandó idegesség telepedett rá. Felállt, néhányszor körbejárta a szobát, aztán megállt az ablak előtt.

A város lélegzetelállító látványt nyújtott, de nem volt olyan hangulatban, hogy élvezni is tudja: különösen amiatt, hogy pont ez a város volt az, ahol a hódítási törekvései olyan csúfos módon vallottak kudarcot. Sosem hitte volna, hogy újra látja majd ezeket az ismerős házakat, a felhőkig nyújtózó épületeket, a köztük megbúvó apró, kertes otthonokkal, a kényelmesen terpeszkedő plázák és bevásárlóközpontok ölelésében.

Ujjai a kallantyúhoz értek - legalább szívhat egy kis friss levegőt. Ekkor hirtelen megszólalt egy meglepően eleven hang - túlságosan eleven, ahhoz képest, hogy nem ember adta ki.

- Sajnálom, Mr Laufeyson, de Mr Stark meghagyta, hogy az ablaknak zárva kell maradnia. Ha ellenszegül az utasításnak, kénytelen leszek jelenteni, és annak Mr Stark nem fog örülni.

Loki leengedte a kezeit. Tehát ez lenne az a bizonyos számítógép, Jarvis, amit Tony említett, hogy felügyelni fog rá.

Hát ez aztán elég értelmetlen utasítás, mit ne mondjak...

Az emelet túl magasan volt ahhoz, hogy bármelyik ember – vagy erejétől megfosztott isten – túlélje a zuhanást. Tehát az ablakon keresztül nem érte volna meg megpróbálni elmenekülni.

Hacsak nem választja a drasztikusabb megoldást. De ez a lehetőség már a tárgyaláskor is adott volt, ha meg akart volna halni, megtehette volna. De nem akart.

Legalábbis most, hogy a dolgok nem voltak olyan rosszak, mint amilyenek lehettek volna – talán később megváltozik a helyzet, de azon ráér majd akkor idegeskedni.

Jarvis testtelen hangja újra megszólalt.

- Jelentettem Mr Starknak, hogy felébredt. Minél előbb látni óhajtja önt.

Hangos kattanással nyílt ki a biztonsági zár. Loki meredten figyelte egy darabig: egyáltalán nem érezte úgy, hogy felkészült a férfivel való találkozásra, akinek egy egész éjszakája volt, hogy kiagyalja, milyen módon vesz majd rajta elégtételt.

- Azonnal látni óhajtja, Mr. Laufeyson – szólalt meg a hang újra. Ezúttal Loki kénytelen-kelletlen eleget tett a parancsnak és kavargó gyomorral ugyan, de végigsétált a folyosón.

Tony az asztalnál ült, előtte egy kinyitott újság hevert, amit a férfi céltalanul lapozgatott, amikor Loki belépett. Az előző napi fenyegető kifejezésnek nyoma sem volt az arcán, sőt, meglehetősen nyugodtnak tűnt. Loki nem igazán tudta eldönteni, hogy ez most jót vagy rosszat jelent.

Megállt félúton a szobában, azon tűnődve, vajon Tony elvárja-e, hogy térdeljen a mestere jelenlétében. Végül állva maradt. Ha a férfi majd térdelve kívánja látni, akkor először kérje csak meg, mielőtt Loki újra megalázná magát.

De úgy tűnt, a férfinek nem jutott eszébe, legalábbis abban a pillanatban nem. Ehelyett összehajtotta az újságot és félretette, majd megeresztett egy mosolyt, nyugtázva Loki megjelenését.

- Jó reggelt, napsugaram! Jól aludtál?

Ez valami beugratós kérdés? Elég valószínű, hogy Tonyt nem érdekli, hogy mennyire sikerült kipihennie magát.

- Én... megfelelően aludtam – válaszolt óvatosan, nem tudva, hová vezet ez az egész.

- Örülök. Jó hallani, hogy a csodálatos földön kívüli tartalékaid újra feltöltődtek. Főleg, hogy van egy kis feladatom a számodra...

Tony gyanúsan jókedvűnek látszott, és ettől Loki egyre kényelmetlenebbül érezte magát. Nem volt benne biztos, hogy szeretné tudni, mit fed az a 'kis feladat'. Legyen bokszzsák Hulk számára? Mozgó célpont Barton íjászgyakorlataihoz?

Nem felelt semmit. Mégis, mit mondhatott volna?

Tony folytatta, nem zavartatva magát Loki némasága miatt.

- Dobd le magad, hallod? - Az üres székre mutatott, az asztal túloldalán. - Ne ácsorogj ott, mint egy sóbálvány.

Lassan az asztalhoz sétált, és úgy állt meg, hogy lehetőleg minél nagyobb távolság maradjon közte és a férfi között. Tony beletúrt a hajába, aztán felpattant, amitől Loki összerándult és ösztönösen tett egy lépést hátra.

Tony ezt látva a másik alakra meredt, és felemelte a kezét.

- A mindenit, te aztán ideges vagy, Rudolph*! – mondta, egy újabb nevetséges midgardi névvel illetve, ami semmit sem jelentett Loki számára. – Csak hozok pár dolgot a konyhából. Minden hátsó szándék nélkül, komolyan!

Újra rámosolygott, és Loki nem hitt a szemének egy pillanatig. Mégis leült, és figyelte,ahogy a férfi tesz-vesz a konyhában, szekrényeket nyitogat, a polcokon matat és tányérokat szed elő. Nyilvánvalóan megtalálta, amit keresett, mert már jött is vissza, két dobozzal a kezében – amiket aztán letett az asztalra.
Loki nem volt benne biztos, hogy mik is ezek pontosan: gyanakodva bámulta a színes csomagocskákat.

- Reggeli, Rudolf! – mondta Tony, és ezzel teljesen összezavarta Lokit.

Reggeli? Nem egészen erre számított.

A férfi a konyhaszekrényhez sétált, kanalat és tálat vett elő, aztán letette Loki elé.

Ettől Loki kezdte meglehetősen kényelmetlenül érezni magát, hiszen ő volt a szolga, így neki kellett volna Tonyt ellátnia, nem pedig fordítva. Ettől a fordulattól arra kellett gondolnia, hogy a férfi biztosan tervez valamit, így egyszerűen ülve maradt és megpróbált az előtte levő dologra figyelni. Összeráncolta a homlokát.
Két téglatest alakú doboz, fura képekkel, mit lehet ezeken megenni? Tudta, hogy nem ugyanolyan dolgokat fogyasztanak, mint Asgardban, de ez elég nevetségesnek tűnt. Az 'ehető' gondolat hatására a gyomra nagyot kordult, így kénytelen kelletlen megragadta a kisebb csomagot és tanulmányozni kezdte, bizalmatlanul, nem tudván, mit is kellene kezdeni ezzel a különös étellel.

- Ó, az isten szerelmére! Sosem láttál még tejes dobozt? - vette ki a kezéből a férfi.

Felrázta, aztán a tálba öntötte. A fehér folyadék, ami a dobozból csorgott, valóban tejnek tűnt.

Amíg a férfi a másik csomaggal foglalatoskodott, Loki vetett egy közelebbi pillantást az előtte álló tányérra; kölyökmacskákat festettek rá, fonalgombolyaggal játszó kiscicákat, lábukat nyalogató, a fűben bukfencező jószágokat.

A férfi a cicás tálba öntötte a nagyobbik doboz tartalmának egy részét, aztán – mintha egy kisgyerekkel bánna – a kanalat Loki kezébe adta.

- Gyerünk, egyél. Nem mérgező.

Apró különös korongszerű dolgok úszkáltak a tejben. Sosem látott semmit azelőtt, ami még csak távolról is hasonlított volna rá – óvatosan megpróbálta becserkészni a kanállal, de folyton elúszkáltak.

- Gyerünk! - A férfi a jobb válla fölül figyelte. – Ne mondd, hogy meg kell mutatnom, hogyan kell kanállal enni.

- Teljes mértékben képes vagyok egyedül is enni! - mordult oda, mielőtt képes lett volna visszafogni magát. Aztán csak várt, várta a pofont, vagy valamit, amit ezért e szemtelen megjegyzésért kapnia kellett volna. Viszont nem történt semmi. Nyugi, gondolta, aztán a szájához emelt egy kanálnyit a fura kis dolgokból, lassan rágni kezdte.

A kis, kerek tallérok összeroppantak a fogai között. Az íze nem volt kellemetlen, csak teljesen eltért az általa ismert ételekétől – sokkal jobb volt, mint amire számított, főleg ahhoz képest, amilyen ellátást előtte a börtönében kapott. Így nem volt oka a panaszra.

Mire a reggelit befejezte, a kedve újra a béka feneke alá süllyedt – főleg, hogy Tony emlékeztette, hogy vár még rá egy kis feladat.

- Gyere csak ide – intett a férfi, így kénytelen-kelletlen átment a konyha-részlegre olyan lassan, ahogy csak mert, ugyanis a Tony arcán elterülő önelégült mosoly nem volt valami túlzottan ösztönző a számára.

Egy vízzel teli piros vödör állt a padlón. Loki gyanakodva méregette, aztán amikor felnézett, a férfi a kezébe nyomott valamit – egy apró piros-kék csíkos nyeles kefét, „Oral B” felirattal – amiből ő mit sem értett. Zavartan nézett a férfire.

- A padló tisztítása csak rád vár! – felelte a férfi Loki kimondatlan kérdésére, közben a nevetségesen apró kefére pillantott. – Ott a víz, nálad a kefe. Azt akarom, hogy csillogjon-villogjon a konyha, ha az megvolt, akkor következhet a többi szoba az emeleten.

Nem is olyan régen, ha valaki ilyen alantas feladatra próbálta volna rávenni, valószínűleg olyan hévvel sújtotta volna a földre, hogy csak egy füstölgő lyukat hagyott volna maga után. De az még azelőtt volt, mielőtt elvették az erejét, amivel megtehette volna. Legszívesebben kettétörte volna a kefét és a férfi önelégült képébe vágta volna, de nem tette.

Úgy döntöttel, hogy inkább életben maradsz. Ez az ára, most ideje megfizetni – suttogta egy hang a tudata mélyéről. Bármennyire is gyűlölte beismerni, igaza volt. Választott, most viselje a következményeket.

- Jarvis szemmel tart majd, szóval semmi mókázás! És hogy biztos legyek, élő közvetítést kapok a telefonomon keresztül, szóval látni fogom ám, ha lazsálsz. Az a minimum, hogy végzel az emelettel, mire visszaérek.

Tony vidáman meglapogatta a vállát, ahogy elment mellette az ajtó felé.

- Jó szórakozást, Rudolph, este találkozunk!

Loki pár perccel később is ugyanott állt, mikor Tony már elhagyta a szobát. Üresen bámult maga elé.

Ha azt hiszed, a halál jobban tetszik, bármikor úgy dönthetsz, hogy... – suttogta a hangocska.

De még nem készült fel a halálra. Összeszorította a fogait, hogy visszanyelje a feltörő dühöt, megragadta a vizes vödröt, nem törődve a kilottyanó vízzel, ami benedvesítette a nadrágja szárát.

______________________
Megjegyzés & magyarázat: Tony az eredeti fanfictionben Reindeer Games-nek és Rudolphnak nevezi Lokit felváltva. Ennek az az egyik oka Loki „rénszarvasagancs-szerű” sisakja, a másik, a karácsonyi történet, ami Rudolphról, a piros orrú rénszarvasról szól, akit senki nem szeret, csúfolják, kiközösítik, stb.

A Reindeer Games kb. „rénszarvas/szánhúzó/ verseny”, a filmben a magyar fordítása elég érdekes, „vadászidény”, ha jól emlékszem, Tony szájából hangzik el, hogy „kezdődjék a vadászidény”. Sajnos nem találtam olyan szinonimát, ami értelmesen visszaadná a magyar nyelvben, így ahol Reindeer Games-t használt Limmet, ott maradok a Rudolph-nál. (Értelmezés szerint nem igazán van különbség).

Az urbandictionary szerint a „Reindeer Games” kifejezés ilyen gúnyolódásféle, amit általában egy klikk tagjai használnak egy kívülálló csúfolására, gúnyolására. Esetleg más szövegkörnyezetben utalhat erotikus dolgokra, játékra is.

Van ugyan egy Reindeer games c. film is (magyarul Hulla, hó, telizsák), amire később utalás lesz.