Poetic Justice ~ Költői igazságszolgáltatás (12/142)

Olykor vannak az ember életében érdekes és szórakoztató események. Na, ez a buli nem tartozott közéjük. A szokás szerint jócskán becsípett playboy úgy döntött, ennyi bőven elég is volt belőle. Még a kezében volt a martinival töltött pohár, amikor elindult lefelé a lépcsőn, ami mondhatni egészen jól sikerült, alig dülöngélt.

Felhörpintette a maradék italt, mielőtt lenyomta a stílusosan faragott kilincset, odabent megszabadult a pohártól, grimaszolt, ahogy nyugtázta, hogy a bulin még – más dolgokhoz hasonlóan - az italok sem voltak megfelelő minőségűek.

Ahogy kilépett a szabadba, az épület kertjében számos más vendéget pillantott meg, akik láthatóan erőltetetten mosolyogtak az udvarias, ám bugyuta viccek mesélése közben. Annak ellenére, hogy kissé forgott körülötte a világ, még ha gyengék is voltak az italok, könnyedén felismerte a törtető alakok negédes, behízelgő hangját, akik másokat eltaposva igyekeznek egyre magasabbra azon a bizonyos ranglétrán. Figyelte a hencegő alakokat, akik a mondvacsinált, kamu sztorijaikkal próbálták lenyűgözni a partnereiket.

Hirtelen undor lett rajta úrrá – bár ki tudja, lehet, hogy csak az olcsó pia volt az oka.

 

Végiglejtett a divatos kisestélyik és fekete-fehér öltönyök között, ahogy minden egyes alkalommal. Néha eltűnődött, hogy vajon miért is vesz részt ezeken az eseményeken. Oké, lehet rá mondani, hogy emberbarát, zseni, hős és a többi, de még akkor sem lenne muszáj ilyen sekélyes helyekre járni, jótékonység ide vagy oda.

Azt sem tudta pontosan, vajon mi okból tartják ezt csodálatos rendezvényt, de abban biztos volt, hogy akik a színes lámpások alatt csevegnek, aligha vannak tisztában vele.Úgy döntött, egy percig sem óhajt tovább ebben a társaságban maradni.

- Máris haza megy, Mr. Stark? - a mély, fülledt hangot egy meglepően határozott érintés kísérte, ahogy megragadták a karjánál fogva. Megfordult és az esemény háziasszonyával találta magát szemben – vagy legalábbis azzal, akiről azt gondolta, hogy a szervező. Miss Carter, Crain, vagy valami ilyesmi.

Rámosolygott a nőre, aki fix, hogy már régen elmúlt vagy ötven, de mégis úgy méregette a férfit, mint egy kiéhezett oroszlán a prédát. A botoxtól maszknak tűnt a viszonzott mosolya.

- Attól tartok, hölgyem. Holnap kora reggel fontos üzleti tárgyaláson veszek részt – hazudta, miközben csókot lehelt a nő kezére.

A nő bugyután kuncogott, mint valami iskoláslány.

- Ó, hát akkor majd máskor - felelte reményteljesen.

- Talán – bólintott. Nincs az a pénz, gondolta.

Miután végre kiszabadult a perszóna meglehetősen határozott szorításából, fogott egy taxit, mert kezdte úgy érezni, hogy a hely szinte megfojtja.

A hazaút szerencsére csendben telt. A sofőr elég szótlannak tűnt egy new york-i taxishoz képest, bár tett ugyan néhány megjegyzést tett a környékről, megemlítette, hogy a macskája beteg és állatorvoshoz kellene vinnie, amire Tony együttérzően hümmögött. Örült, mikor végre hazaért.

Amint kifizette a sofőrt, amaz olyan sebességgel hajtott el, hogy csak úgy csikorogtak a gumik a betonon, mintha azt vette volna a fejébe, hogy talán az alkalmi utasa majd visszaköveteli a pénzt – azt az ezer dollárt, amit a fuvarért kapott.

Pár perccel később Tony a liftből a nappaliba vette az irányt, Jarvis pedig nagyon segítőkészen felkapcsolta számára a villanyt. A férfi a bárszekrénnyel szemezett, azon tűnődött, hogy vajon a drága whiskey ellensúlyozza-e a pocsék olcsó szutykot, amit a rendezvényen szolgáltak fel, végül aztán letett róla.

Túl fáradt volt és a lábai túlságosan sajogtak az egész estés ácsorgástól – pedig a boltban annyira kényelmesnek tűnt, na, addigra viszont inkább valami kínzóeszköznek hatott, mintha vagy két méretet zsugorodott volna az este folyamán.

Hagyta a fenébe a piát, inkább lerogyott a kanapéra és felszabadult sóhajjal rúgta le a magában 'lábujjszaggatónak' titulált cipőit. Grimaszba torzult az arca, ahogy jólesően végignyomogatta elgémberedett, sajgó lábfejét.

Nagy kár, Jarvis, hogy nem tudsz masszírozni, pedig most micsoda hasznodat venném.

Egy pillanatra megragadt a fejében a gondolat.

Sajna Jarvis híján van a kezeknek, viszont van itt valaki, aki ki tudna most segíteni – bökte ki magában.

Valószínű, hogy az alkohol beszélt belőle, de viszont egyre szélesebb vigyor ült ki az arcára. Miért is ne? Ha már egyszer muszáj itt lennie, csináljon is valami hasznosat. Na meg egy kis lecke az alázatból sosem árthat, főleg, ha Lokiról van szó. Különben is, biztos nincs is jobb dolga, tuti, hogy valamelyik sarokban duzzog.
- Jarvis, küldd csak ide Lokit!
- Azonnal, Mr. Stark - érkezett a válasz.

Pár perccel később a hívatott személy valóban megérkezett, kissé kócosan, álomittasan, és Tonynak átfutott az agyán, vajon aludt-e már, mikor a mesterséges intelligencia szólította.

A bukott isten fáradtnak látszott, mintha napok óta nem aludt volna. A férfi figyelte egy darabig. A testtartása merev és feszült volt, mint egy sarokba szorított állat, ami kitörni, harapni fog, ha meg kell védenie magát. Megtört büszkeség lengte körül, gyanakvás és bizalmatlanság áradt minden egyes porcikájából. Hát, végül is nem rossz egy káosz-istent ilyennek látni, nem igaz?

- Látni kívántál? - törte meg aztán a férfi belső monológját, nyilván zavarta a néma vizslatás.

- Úgy bizony. Lenne egy kis feladatom számodra ma estére.

A gyanú finom ráncai elmélyültek Loki arcán.

- És mit kellene csinálnom? - kérdezte óvatosan.

A férfi felemelte a lábát és a lábujjaira mutatott.

- Amint látod, az a szerencsétlen helyzet állt elő, hogy egész este ezekben a kényelmtlen cipőkben kellett szenvednem egy jótékonysági összejövetelen, amit valami jótékony nőci tiszteletére dobtak össze. A kaja egyszerűen szörnyű volt és a pia sem ért még annyit sem, mint az üveg, amibe palackozták. És ha ez nem lenne elég, majd' belehalok, úgy hasogat a lábam. Szóval, Rudolf, muszáj lesz, hogy megmasszírozd őket.

Loki arckifejezése természetesen megfizethetetlen volt. Tony élvezettel figyelte, ahogy a leendő masszőrje próbálja megtartani a semleges, többé-kevésbé alázatos arckifejezését, majdnem nem sikerült, de aztán mégis – tisztán kivehető volt, ahogy egy enyhe grimasz végighullámzik az arcán, de gyorsan megzabolázta, viszont a kezei ökölbe záródtak, továbbra is.

- Egy lábmasszázs. - ismételte meg nyájasan, mintha azon morfondírozna, hogy vajon jól hallotta-e, anélkül, hogy megkérdőjelezné a parancsot, abban az esetben ha mégiscsak jól hallotta.

- Ahogy mondod. Úgy örülök, hogy ilyen gyors a felfogóképességed! - felelte a férfi derűsen, nyomatékosítva ide-oda mozgatva lábujjait, amitől a bukott istennek még inkább összeszorult a gyomra.

A seggfej végül is kidobott az ablakon, igazán nem nagy ár érte.

Néhány másodpercen át Tony páholyból nézhette Loki iszonyatos belső vívódását, de aztán csak sikerült leküzdenie az ellenállást. Egyetlen szó nélkül térdelt le a kanapén elnyújtózó férfi elé. Kezébe vette a bal lábfejét, hosszú, sápadt ujjaival lehúzta a zoknit róla.

És Tonynak el kellett ismernie, hogy Loki veszettül jól csinálta, ami nagyon meglepte, hiszen nehezen tudta elképzelni egy ilyesféle alakról, hogy naphosszat mások lábát masszírozzák. Mesteri ügyességgel találta el a fájó pontokat, elégedett sóhajt váltva ki ezzel a férfiból.

- Basszus, nagyon jól csinálod, Rudolf! Ha tudtam volna, hogy ilyen tehetséges vagy, már jó ideje kamatoztathatnád ezt a képességedet..

A térdeplő alak nem válaszolt, egyszerűen tovább gyúrta, ropogtatta a férfi lábfejét, arcát eltakarták előrehulló, hosszú, sötét tincsei. Hát ő nyilván nem élvezte egy kicsit sem.

Viszont Tony annál inkább. Loki kezei erősen, mégis gyengéden dolgoztak, már-már érzéki érintésekkel, és ennek hatására a férfi jólesően hajtotta hajtotta hátra a fejét, kiélvezve a masszírozás minden egyes kis mozzanatát. Fáradt volt, és bár a benyakalt italok szánalmasan gyengék voltak, az alkoholos köd valahogy mégis csak rátelepedett.

Lehunyta a szemeit, elmerült a nap első, valóban kellemes élményében.

Nem tellett bele sok idő, máris félálomban volt,sodródva képzelet és valóság között, egy-egy érintés vissza-visszahúzta, hamar elszunnyadt, mindenféle zavaros, össze-vissza kép özönlötte el az elméjét, a képzelet és az emlékek keveredtek a valósággal. A kezek lágyan simítottak végig az érzékeny bőrön, ahogy egy szerető bánik a kedvesével, és az álombéli képből kibontakozott egy zöld szempár, sötét hajzuhatag, aztán el is tűnt, mintha egy örvény ragadta volna el, a kanapéval és minden mással együtt, mintha lebegett volna, nem maradt más, csak az az érzés, az érintés, és az annyira, annyira jó volt!

Egy nem teljesen kellemetlen, erősebb nyomás egy fájó ponton hirtelen magához térítette az álmodozásából, amikor észrevette...

...a feszülő merevedését, ami nemhogy nem fél árbocon lengedezett, de nem ám, mint valami cövek, úgy állt ott teljes pompájában, nekifeszülve az alsóneműjének, követelve, hogy engedjék ki.

Ó, basszus! Na ne!

A szemei majd' kiugrottak a helyükről. Jesszus, vajon mióta...? Az első dolga volt, hogy vessen egy gyors pillantást az előtte térdelő alakra, de szerencsére amaz még mindig a lábaival volt elfoglalva, így biztosan nem vett észre semmit. Hála az égnek.

Elhúzta a szája szélét, gyorsan körbenézett, hogy legalább egy párnát, egy takarót vagy bármit az ölébe tudjon csempészni, hogy elrejtse a nyilvánvalót, de semmi sem volt a közelben, az alsóje pedig túlságosan is vékony és rövid ahhoz, hogy ne tűnjön fel.

Egy pillanatra majd' megállt benne az ütő – mi van, ha Loki pont most fog felnézni? Lehetetlen, hogy ne vegye észre, hogy Tony milyen iszonyat kanos, és mindezt csak azért, mert egy nyavalyás talpmasszázst kapott a káosz és bajkeverés istenétől. Nem volt az a pirulós fajta, de akkor és ott iszonyatosan égett a feje.

Nincs más lehetőség, menekülni!

Azonnal fel is pattant, félretolta a meglepett istent, majdnem orra is bukott benne a nagy igyekezetben, hogy minél hamarabb hátat fordíthasson.

- Én... izé... asszem, cseng a telefonom! - vetette oda, miközben kiviharzott, maga mögött hagyva az elképedve térdelő Lokit.

Eldöntötte, hogy muszáj lesz egy komoly beszélgetést folytatnia egy bizonyos testrészével.