Poetic Justice ~ Költői igazságszolgáltatás (10/142)

Tudni kell, hogy Tony Stark nem az a fajta ember, aki bármit is kidobna – ez vonatkozik a temérdek mennyiségű ruhára, és egyéb sosem használt kacatra, ami a szekrényei mélyén gyűlt össze.

Épp egy ilyen szekrényből lógott ki gyakorlatilag, amikor egy nagy rakás fehér póló alatt egy hawai-mintás ingre bukkant, amiről fogalma sem volt, vajon mikor vásárolta, de az bizonyos, hogy sosem viselte. Volt még ott egy régi kabát, ujján egy hasadással, ami már úgy a szívéhez nőtt, hogy nem szívesen vált volna meg tőle. Egy melegítőfelső, amit ugyan sosem viselt, mert nem volt jó rá, viszont meglehetősen dögösen nézett ki. Egy használattól kinyúlott melegítőnadrág. Egy rakás fekete póló olyan zenekarok logójával, amiket már ezer éve nem hallgatott.

Egyszer majd lehet, hogy nekiesek és szépen átnézem, de tuti, hogy nem ma.

Végül egy melegítőnadrág és egy – számára - túlméretezett póló mellett döntött és persze hozzácsapott néhány alsónadrágot is.

Megteszi.

A remek zsákmány miatt jókedvűen vigyorogva becsukta a szekrényajtót és a karján átvetett ruhaneműkkel a nappali felé vette az irányt.

- Jarvis! - kiáltotta vidáman. – Szólj a mi kis jómadarunknak, hogy vonszolja ide a hátsóját!

Nem tudta, merre kószálhat és nem is érdekelte, nem számított, hiszen Jarvis úgyis állandóan szemmel tartotta, így nem okozhatott semmiféle gondot. Hihetetlen módon nem is történt semmi említésreméltó.

- Ahogy óhajtja, uram – felelte kötelességtudóan a géphang.

Pár perc elteltével aztán megjelent, de Tony ha akarta volna sem tudta volna figyelmen kívül hagyni, hogy a másik férfinak mennyire nincs kedve az egészhez, minden prcikájából áradt, hogy a háta közepére sem kívánta most, hogy ideszólítsák.

Mintha bármi jobb dolga is akadna, mint a sarokban ülni és duzzogni, hogy nem jött be a tökéletes terve...

A böszme, fából faragott ülőalkalmatosságra dobott ruhakupacra bökött.

- Kapsz pár új rucit, Bambi, mert őszintén szólva kezdesz bűzleni.

A hitetlenséggel vegyes düh keveréke tisztán kiült a döbbent fickó arcára, aztán egy pillanattal később már egy sokkal semlegesebb formába rendezte a vonásait, de nem tudta becsapni ezzel a „jótevőjét”, hiszen Tonynak nem tudta elkerülni a figyelmét, hogy Loki arcán akaratlanul is meg-megrándult egy apró izom az idegességtől.
Le merte volna fogadni legalább ezer dollárba meg egy üveg pálinkába – a legjobbak közül – hogy soha, senki nem mondta az istennek, hogy bűzlik. Nem mintha tényleg szaglott volna, viszont várható volt, hogy a bőr és az izzadság nem szerencsés párosítás és a néhány nap múlva a még alig-alig érezhető szag igencsak kellemetlen, áporodott bűzzé fog fejlődni.

Szóval még jobb idejében elejét venni, mielőtt ez bekövetkezne.

Úgy tett, mintha észre sem vette volna a néma dühkitörést.
- Gondolom beszórhatnánk a mosógépbe a cuccaidat, de mivel mind bőrből vannak, nem biztos, hogy túlélnék. Ezért úgy döntöttem, hogy jobb lesz, ha találunk valami más, mondhatni valami midgardiasabbat.

Loki gyanakodva szemezett a székre vetett ruhákkal. Tony biztos volt benne, hogy attól, hogy mostantól a saját, használt ruháit kell viselnie, nos enyhén szólva nem fog bensőségesebbé válni a kettőjük kapcsolata.

- Ne légy már úgy kiakadva! - A férfi felkapta az egyiket, mintha a minőségét vizsgálgatná, közel emelte az arcáthoz, hunyorgott. - Csak párszor volt rajtam, még majdnem újak! Még ki is voltak mosva, de asszem, ha mélyen beleszippantasz, talán még érezheted rajtuk a kölnit, amit utoljára használtam, amikor rajtam voltak... Hmm, igen, a Scarlet Blue, imádtam, kár, hogy már nem lehet kapni...

Élvezettel figyelte, ahogy Loki arckifejezése, ha lehetséges, néhány árnyalatnyival még sötétebbé változik. Nyilván nem tetszett neki az ötlet, hogy használt ruhákat kelljen hordania, főleg nem Tony, az ellensége ruháit.

Na igen, pedig milyen rendes volt tőlem, hogy nem azt a borzasztó hawaii mintás inget választottam, vagy a „Szexisten” feliratú pólót. Pedig az aztán baromi nagy poén lett volna!

Lokin nem igazán mutatkozott a legcsekélyebb jele sem annak, hogy elvegye a felajánlott ruhákat, ezért a férfi noszogatni kezdte.
- Gyerünk, fogd és öltözz át.

Természetesen, nem úgy értette, hogy öltözzön át itt és most, éppen a nappali közepén, valójában arra gondolt, hogy nem szükséges azonnal átöltöznie, szépen vigye csak a holmijait a szobájába, és váltsa át ott. Eszébe sem jutott volna, hogy ezt így szóról szóra el kéne magyaráznia, hiszen csak egy idiótának kellene az ilyesmit szájba rágni.

Na meg úgy néz ki, magának a csínytevés istenének.

Ugyanis egy – vagy két mozdulattal az említett félisten már meg is vált a ruháitól, meglazított néhány szíjjat, kilépett a nadrágjából, kibújt a pólójából, aztán hagyta a földre hullani egy kupacba– mintha az egészet nem is Tony jelenlétében kellett volna elvégeznie. A férfi persze majd' földbegyökerezett, csoda, hogy levegőt nem felejtett el venni.

Jól van, nyilván mivel Asgardban nevelkedett, másképp gondolja, mi az, amit illik meg amit nem.

Nem mintha Tony olyan szégyenlős lett volna, hiszen rendzseresen látott meztelen embereket – férfiakat és nőket egyaránt –, de a tény, hogy az egyikük éppen Loki az, ráadásul pont a saját nappalijában, néhány lépésnyire tőle, valahogy olyan hihetetlen és valószerűtlen volt. Érezte, hogy akaratlanul is elvörösödik az arca.

Szemei, mintha önálló életre keltek volna, úgy pásztázták végig a bukott isten minden egyes porcikáját, ahogy ott állt csodálatos pőreségében. Mellkasa kissé vézna ugyan, dereka karcsú, karjai izmosak, hasa lapos, és...

Óó, basszus, legyek átkozott...

Igen. Loki minden tekintetben igencsak isteninek tűnt.

Míg a szemeit legeltette, kellemes bizsergés futott végig a gerincén. Loki egy kicsit vékonyabb volt, mint ahogy azt sejtette, mintha korábban nem kapott volna eleget enni – még valószínűleg a Toronyba való megérkezése előtt, gondolta -, viszont az alakja a maga módján kidolgozott, láthatóan izmos volt a feszes, sápadt bőr alatt. Mint valami divatmodell, magas és jóképű, egyenesen azokból a buta magazinokból, amiket azok az uncsi, besavanyodott nők szeretnek lapozgatni. A tudata mélyén egy aprócska, lázadozó gondolat férkőzött be a többi közé: azon tűnődött, milyen lenne megérinteni azt a mellkast, végigsimítani egészen a...

… aztán hirtelen ráeszmélt, hogy úgy áll ott, és bámulja szerencsétlen alakot, mint ahogy az a bizonyos borjú tekinget az új kapura, közben még mindig a ruháit fogja. Loki meglehetősen gyanakodva nézett vissza rá, kezét nyújtva a ruháért, amiket Tony még mindig görcsösen szorongatott.

- Ó... - nyögte ki a férfi, aztán odaadta a holmikat, amit Loki egyetlen szó nélkül el is vett. Ezért Tony roppant hálás volt.

Loki épp olyan gyorsan öltözött fel, mint ahogy a ruhák lekerültek róla, a férfi pedig bár meglehetősen kínosan, de végignézte, nem tudván mit kezdeni magával. Elmosódott, gyógyulófélben levő zöldesfekete foltokat, horzsolások nyomait fedezett fel a testén, és épphogy összeforrt, friss sebeket, amik minden bizonnyal Manhattan óta kerültek oda. A felismerés kicsit megijesztette, azon tűnődött, vajon mi folyhatott az asgardi börtönben.

Szóval a börtönbeli brutalitás, erőszak nem csak nálunk szokás. Vajon ez valami hivatalos büntetés eredménye, vagy...?

Loki teljesen felöltözve állt előtte, a férfi kissé elnyűtt, kinyúlt melegítőnadrágjában és egy enyhén fakó AC/DC feliratós pólójában. 

Furcsa, hogy mennyire megváltozott a megjelenése egy egyszerű ruhacserétől.

 

Majdnem normálisnak, hétköznapinak látszott, emberinek, nem pedig egy tébolyult megalomániás, nárcisztikus alaknak.

Tony gyorsan elűzte a néhány perccel korábbi gondolatait áruló agyának legmélyére.

*******

Nem lett jobb kedve attól, hogy migdardi ruhákba kényszerítették, sőt.

Loki végigsimított a kiszürkült pamuton, ahogy az ablakban ült, közben szórakozottan letekintett az alatta elterülő városra. Arra gondolt, micsoda nyüzsgés folyhat odalent – bár látni nem igazán látta, mi folyik odalent, a látvány mindenesetre lélegzetelállító volt.

Először csak azt hitte, az nyomasztja, hogy azokban a használt, kinyúlt göncökben kell járnia, viszont kicsit később rájött, hogy ennél többről volt szó. A saját ruhái még Asgard hagyatékai voltak, a korábbi időből, az ezelőtti életéből. Az utolsó, ami ahhoz a helyhez kötötte, amit talán otthonának mondhatott. (Persze, a mágiáját elzáró karkötők nem igazán számítottak.)

És ez az apróság a legkellemetlenebb. Persze jelen helyzetben ezen kéne legkevésbé aggódnia. De akkor is, megerősíti a tényt, hogy ő még csak egy egyszerű, közönséges aljaembernél is kevesebbet ér. 

Nem vagyok több, mint egy halandó, sőt... csak egy rabszolga vagyok.

Legalább puha és kényelmes ruhákat kapott, ez azért megnyugtató volt. El sem tudta képzelni, mit jelenthet az, hogy, „AC/DC”, de sejtette, hogy valami speciálisan midgardi dolog lehet, aminek nincs megfelelője Asgardban.

Mint a Cheerios.

Fejét a meszelt felnak támasztotta, érezte az ablak szigetelése alól. Volt egy gondolat, ami nem hagyta nyugodni, hiába próbált nem törődni vele.

Még most, órákkal később sem tudta kiverni a fejéből a jelenetet, ahogy a férfi rajta pihentette a tekintetét, míg ő ruhátlanul állt ott. Számára teljesen természetes dolog volt a meztelenség, hiszen Asgardban hétköznapinak számított, normál körülmények között nem adott okot a bámészkodásra.

Mocorgott, próbált kényelmesebben elhelyezkedni a keskeny belülső ablakpárkányon, de a fal széle valahogy mindig kényelmetlenül a vállának feszült, akárhogy is próbálkozott, nem lett jobb, mint előtte volt.

Biztosan csak a sebesüléseimet mérte fel, gondolta. Ennek van értelme, teljesen logikus, miért ne lehetne boldog attól, hogy milyen nyomokat hagyott rajtam a börtön?

Vagy legalábbis reménykedett benne, hogy a férfi azért bámulta így. 

A másik lehetőség túlságosan felkavaró lett volna.