Poetic Justice ~ Költői igazságszolgáltatás (9/142)

Egy újabb nap telt el, nem sok változott az előzőhöz, vagy az azelőttihez képest. A harag, a düh, még mindig ott izzott a szívében, de visszafogta magát, pontosan jól tudta, nincs értelme dühöngeni.

A rengeteg cipőre pillantott, ami körülötte hevert, és arra gondolt, hogy legszívesebben egyenként lobbantaná őket lángra, amíg hamuvá nem válna mind. Nem azért, mintha annyira kellemetlennek és megalázónak tartotta volna a feladatot, hanem mert szívesen megnézte volna a férfi rémült képét, amikor rájön, hogy az egész cipőgyűjteménye semmivé lett.

A feladata az volt, hogy tisztára pucolja az összes lábbelit, mint valami utolsó cseléd, de hát nyilván érthető volt, hiszen szolga a maga módján.

Hamarosan kiderült, hogy ennek az embernek több cipője van, mint amennyit Loki el tudott képzelni, még a gazdag, asgardi nemes hölgyeket is megszégyenítette volna. Azon töprengett, hogy tényleg viselte-e már mindet valaha is, vagy ez csak egy újabb ostoba módja a gazdagság fitoktatásának. Hallott már korábban olyanokról, akik képesek voltak mindent megtenni szép míves, régi fegyverekért vagy könyvekért, vagy egyéb speciális tárgyakért, amiket aztán sosem használtak, csak feltettek a polcra. De hogy valakinek cipőgyűjteménye lett volna, olyanról még nem hallott.

Nem volt benne biztos, hogy ez a feladat megalázóbb-e, mint az előző napi, amikor a feltaláló műhelyében kellett feltakarítania az olajos mocskot a padlóról, úgy, hogy közben véletlenül se érhetett egyik félkész páncélhoz sem. A hely egyszerűen undorító volt, mintha még sosem tisztították volna ki, mindent fekete, zsíros szennyeződés és beazonosíthatatlan szmötyi fedett. Loki el sem tudta képzelni, hogy lehet ilyen körülmények között dolgozni.

Szóval itt vagyunk...

... a blogspot.com motorján lovagolva folytatom a Poetic Justice fordítását (már ameddig sikerül, remélem, minél tovább, nem úgy, mint amikor kénytelen voltam abbahagyni ^^'), ez a felület sokkal kényelmesebb és otthonosabb, remélem, Nektek is tetszeni fog. Sajnos a hozzászólásokat nem sikerült maradéktalanul átmenteni (pontosabban szólva sehogy, pedig nagyon igyekeztem, de valamiért nem volt hajlandó betölteni...)

Annyi a különbség, hogy kissé más elrendezésben fogok posztolni különféle dolgokat (amiket fent láttok: vagyis a PJ új fejezeteit, azokat az angol nyelvű történeteket, amiket szívesen ajánlok, illetve az összes témába vágó magyar nyelvű ficet - előbbit rövidke leírással, utóbbit felsorolás szintjén.

Nos, ennyi ^^

Poetic Justice ~ Költői igazságszolgáltatás (8/142)

A legújabb páncél fejlesztése nem ment olyan jól, mint ahogy szerette volna. Valahol egy apró homokszem került a gépezetbe, és a feltaláló a számtalan teszt után még mindig egyszerűen képtelen volt rájönni, hol lehet a hiba.

Idegesen dobolt az ujjaival az asztalon, közben a képernyőre meredt, hátha megtalálja az eltérést, de valahogy nem akart összejönni: az agytekervényei megmakacsolták magukat, semmi értelmes nem jutott az eszébe.

Egy sóhaj kíséretében kikapcsolta a gépet – a monitor szomorúan pittyent, mielőtt végleg leállt. Jobb lesz, ha majd másnap foglalkozik vele, kipihenten, mert ennek így nem látta értelmét.

Becsukta maga mögött a műhely ajtaját, aztán amellett döntött, hogy a nappali felé veszi az irányt; úgy gondolta, jó lenne csak úgy elterpeszkedni a kanapén és nézni valami filmet. Már késő volt ahhoz, hogy bármi hasznos munkába kezdjen, különben is, már így is érezte, hogy lassan egy csúnya fejfájás lesz úrrá rajta.

Amire tényleg szükségem van, az egy kis pihi. Akkor majd elmúlik a fejfájásom is.

Belépett a szobába, egyik kezével a halántékát masszírozva, de hirtelen majdnem felkiáltott: egy zöld és fekete ruhákba öltözött alak állt háttal, és éppen a könyves szekrényből szemezgetett. Meglepetten felvonta a szemöldökét.

Poetic Justice ~ Költői igazságszolgáltatás (7/142)

Már abban a pillanatban elege volt mindenből, amikor kinyitotta a szemeit. Teste vadul tiltakozva igyekezett valami kényelmesebb pozícióba fordulni, ráadásul meg mert volna esküdni, hogy hallotta, ahogy nyikorognak az ízületei. Úgy érezte magát, mintha az éjszakát egy hegyről legurított hordóban töltötte volna: a térdei fájtak, a kezei sajogtak, és akkor még nem is beszéltünk a hátáról.

A padlósikálás nyilván nem a legegészségesebb munka hosszú távon.

Igazi hősnek érezte magát, amikor végre sikerült kikelnie – azaz inkább kikecmeregnie – az ágyából. Amíg kivánszorgott a fürdőszobába, abban reménykedett, hogy Tonynak nincs több felmosni való padlója a számára, ugyanis biztos volt benne, hogy a teste nem bírja ki az efféle megpróbáltatásokat.

Az előző naphoz hasonlóan, amint befejezte a feladatát és így nem volt mit tennie, csak leült és várta, hogy Tony magához hívassa. Jarvis csak sokára szólalt meg, tájékoztatva őt, hogy a férfi odalent várja. Sóhajtva állt fel, nem törődve a tagjaiba kúszó éles fájdalommal.