Poetic Justice ~ Költői igazságszolgáltatás (8/142)

A legújabb páncél fejlesztése nem ment olyan jól, mint ahogy szerette volna. Valahol egy apró homokszem került a gépezetbe, és a feltaláló a számtalan teszt után még mindig egyszerűen képtelen volt rájönni, hol lehet a hiba.

Idegesen dobolt az ujjaival az asztalon, közben a képernyőre meredt, hátha megtalálja az eltérést, de valahogy nem akart összejönni: az agytekervényei megmakacsolták magukat, semmi értelmes nem jutott az eszébe.

Egy sóhaj kíséretében kikapcsolta a gépet – a monitor szomorúan pittyent, mielőtt végleg leállt. Jobb lesz, ha majd másnap foglalkozik vele, kipihenten, mert ennek így nem látta értelmét.

Becsukta maga mögött a műhely ajtaját, aztán amellett döntött, hogy a nappali felé veszi az irányt; úgy gondolta, jó lenne csak úgy elterpeszkedni a kanapén és nézni valami filmet. Már késő volt ahhoz, hogy bármi hasznos munkába kezdjen, különben is, már így is érezte, hogy lassan egy csúnya fejfájás lesz úrrá rajta.

Amire tényleg szükségem van, az egy kis pihi. Akkor majd elmúlik a fejfájásom is.

Belépett a szobába, egyik kezével a halántékát masszírozva, de hirtelen majdnem felkiáltott: egy zöld és fekete ruhákba öltözött alak állt háttal, és éppen a könyves szekrényből szemezgetett. Meglepetten felvonta a szemöldökét.

Poetic Justice ~ Költői igazságszolgáltatás (7/142)

Már abban a pillanatban elege volt mindenből, amikor kinyitotta a szemeit. Teste vadul tiltakozva igyekezett valami kényelmesebb pozícióba fordulni, ráadásul meg mert volna esküdni, hogy hallotta, ahogy nyikorognak az ízületei. Úgy érezte magát, mintha az éjszakát egy hegyről legurított hordóban töltötte volna: a térdei fájtak, a kezei sajogtak, és akkor még nem is beszéltünk a hátáról.

A padlósikálás nyilván nem a legegészségesebb munka hosszú távon.

Igazi hősnek érezte magát, amikor végre sikerült kikelnie – azaz inkább kikecmeregnie – az ágyából. Amíg kivánszorgott a fürdőszobába, abban reménykedett, hogy Tonynak nincs több felmosni való padlója a számára, ugyanis biztos volt benne, hogy a teste nem bírja ki az efféle megpróbáltatásokat.

Az előző naphoz hasonlóan, amint befejezte a feladatát és így nem volt mit tennie, csak leült és várta, hogy Tony magához hívassa. Jarvis csak sokára szólalt meg, tájékoztatva őt, hogy a férfi odalent várja. Sóhajtva állt fel, nem törődve a tagjaiba kúszó éles fájdalommal.