Poetic Justice ~ Költői igazságszolgáltatás (15/142)

Loki arra a következtetésre jutott, hogy talán könnyebben birkózik meg a helyzettel, ha valami hasznosat csinál, legalább nem jutnak eszébe rosszabbnál rosszabb dolgok, amik egyre mélyebbre húzzák lelkileg. Az erőfeszítései hatástalannak bizonyultak, folyton visszatértek az elmúlt este eseményei, meg a sejtési a jövőjüket illetően. Sorra vett mindent, amit kénytelen volt elviselni, mióta a toronyba száműzték: a helyzetéből fakadó gyalázatos szégyent, hogy semmi nem marad neki végül osztályrészül, csak a szenvedés, amit a korábbi bűneiből fakadó megtorlás eredményez.
Nem is beszélve a dologról, amit a legnehezebb lesz elviselni, az egésznek a mikéntje, hogy végül a férfi játékszereként fogja végezni.

Néma, elfeledett árnyékként bolyongott a nappaliban – pontosabban az egyik nappaliban, úgy tetszett, a playboy semmiből sem elégedett meg egyetlen eggyel -,köröket róva igyekezett megzabolázni egyre sötétedő gondolatait.
Nem volt túl hatásos, de jobb volt, mint ülni és várni, hogy az üresség magába szippantsa. 

Poetic Justice ~ Költői igazságszolgáltatás (14/142)

Loki kialvatlanul, nyűgösen ébredt. Egész éjjel rémálmok kínozták, az ágynemű a testére csavarodott. Nem tudta volna felidézni, mi kísértette, de a zaklatott, kellemetlen érzés megmaradt. Beletellett egy kis időbe, hogy rájöjjön, hol van valójában, aztán lehunyta a szemét, hátha újra magával sodorja az álmok tengere, de valójában nem volt igazán fáradt.

De minek keljek fel, ha úgysincs mit csinálnom?

Aztán mégsem tudott egy helyben megmaradni, csak feküdni és a mennyezetet bámulni, ezért inkább felült, bár kellemetlen, szorító érzés nehezítette a mellkasát, azért csak kivánszorgott a fürdőszobába.

Az arcába fröcskölt hideg víz fel kellett volna, hogy frissítse, de nem, egyszerűen csak hideg volt. A kellemetlen érzés lassan hányingerré változott. Nyelt egyet, de a torka száraz volt, mintha dörzspapírral bélelték volna ki.

Poetic Justice ~ Költői igazságszolgáltatás (13/142)

Mennyei boldogság, ha nem a hajnali ébresztőóra idegesítő csengésére vagy Jarvis folyamatos kotyogására kell kelni, mindenféle fontos dolgokról, amik nem űrnek halasztást.

Tony a karjait a párnája alá dugta, arcát beletemette és esze ágában sem volt még felkelni. Olyan szépet álmodott, és lehet, hogy a ködös álomképek már el is illantak, a kellemes érzés megmaradt.

A hátára fordult, ásított egyet, aztán kinyújtóztatta az alvástól elmacskásodott tagjait, közben beléhasított a gondolat, hogy ennél már csak akkor lenne jobb, ha nem fájna olyan veszettül a lába – nagyon szívesen búcsút intett volna a tompa, szaggató fájdalomnak.