Mennyei boldogság, ha nem a hajnali
ébresztőóra idegesítő csengésére vagy Jarvis folyamatos
kotyogására kell kelni, mindenféle fontos dolgokról, amik nem űrnek halasztást.
Tony a karjait a párnája alá dugta,
arcát beletemette és esze ágában sem volt még felkelni. Olyan
szépet álmodott, és lehet, hogy a ködös álomképek már el is
illantak, a kellemes érzés megmaradt.
A hátára fordult, ásított egyet, aztán kinyújtóztatta az
alvástól elmacskásodott tagjait, közben beléhasított a
gondolat, hogy ennél már csak akkor lenne jobb, ha nem fájna olyan
veszettül a lába – nagyon szívesen búcsút intett volna a
tompa, szaggató fájdalomnak.
Hmm, bazi jól esne most egy
lábmassz...
Az éjszakai elmékek úgy rohanták
meg hirtelen, ahogy egy óvatlan turistát kap el a hullám a
tengerparton. Már megvolt az a lábmasszázs, méghozzá a morci
félistentől, aminek az a rettentő ciki merevedés lett a vége.
Megdörgölte az arcát, mintha ezzel
a kínos emlékeket is csak úgy el tudná űzni.
Mi a frász ütött belém?! Úgy
viselkedtem, mint valami szűzlány, aki élete első csókját kapja
egy sulis bulin, ráadásul egy nyomorult talpsimitől, ettől a
megalomániás seggfejtől, hát megáll az eszem... Oké, meg kell
hagyni, csinos arca van, és a teste sem rossz, sőt, de így
reagálni? Jézus!
Kezdek kicsit bekattanni asszem,
többet kellene kimozdulnom. Mondjuk nem ilyen borzasztó eseményekre,
mint tegnap este. Na jó, jobb lesz, ha szépen elfelejtjük az
egészet, pillanatnyi elmezavar volt és kész.
Ezzel az elhatározással kidörzsölte
az álom maradékát is a szemeiből, kitakarózott és felkelt,
megrándult, ahogy a sajgó lábaira nehezedett a testének teljes
súlyával. Nem törődve a fájdalommal a fürdő felé tántorgott,
és egy jó forró zuhany mellett döntött.
A meleg víz kellemesen ellazította
az izmait. Nyomott egy kis tusfürdőt a tenyerére, amit végigkent
a vállain és a mellkasán, ágyékán. Ahogy ott állt és a sárgás
krém lassacskán habbal terítette be, úgy érezte, mintha agya egy
része is akkor ébredne téli álmából, ami arra késztette, hogy
kicsit elszórakoztassa saját magát.
Elképzelte, hogy hosszú-ujjú,
sápadt kezek simítanak végig a bőrén.
Az első épeszű gondolat, ami eszébe
jutott, hogy nem, ezt ki kell vernie a fejéből, de aztán
felbukkant az emlék, amikor a karcsú alak a nappalijában állt,
anyaszült meztelen pompájában – és ez a kép úgy befészkelte
magát a fejébe, hogy nem tudott szabadulni tőle, bármi másra is
próbált gondolni.
A hősies küzdelem ellenére a
férfiassága meg-megrándult, és némi hezitálás utána férfi
úgy döntött, miért is ne elégíthetné ki a teste szükségleteit?
Hiszen senki sem láthatja a zuhanyfülkében, de ha mégis, biztosan
bárki azt hinné, hogy valami szőke bögyös cicababáról
ábrándozik. Na nem mintha ne fordult volna már elő korábban,
hogy olyasvalakire verte volna ki, akit a való életben sosem volt
érkezése akár csak megérinteni.
Hát ez az, nem számít. Naná,
hogy nem. Egy kis álmodozás még nem ártott meg senkinek, nem?
Az agya eszeveszettül próbált
valamiféle racionális magyarázatot találni, amivel igazolhatná
ezt az egész őrültséget – egy egyre csak halkuló része ugyan
ragaszkodott, hogy nem, ez nagyon nem helyes, de végül az is
elhallgatott.
Na nem mintha Tonyt annyira érdekelte
volna valaha is, mi a 'helyes' vagy a 'helytelen'.
Forróság öntötte el a testét,
különösen az ágyékát. A farka mereven lüktetett, ahogy
végighúzta rajta az ujjait. Jóleső borzongás futott végig a
gerincén.
Keményebben ragadta meg, kissé gyorsabb tempóra váltott, amitől akaratlanul is felnyögött.
Keményebben ragadta meg, kissé gyorsabb tempóra váltott, amitől akaratlanul is felnyögött.
Kezei mintha nem a sajátjai lettek
volna, ujjai fakóvá, hosszabbakká változtak, pont mintha sötét
hajú, zöld szemű gazdája a férfi mögött állt volna, úgy
ragadva meg a feltalálót a legérzékenyebb pontján – simítva,
dörzsölve, erőteljes, de kellemes nyomást kifejtve.
Tilos volt, tabu, talán pont ezért
annyira izgalmas.
A képzeletbeli test a hátához
simult, bűnösen tekergőzve, egy kígyó mozdulataival csalva
kelepcébe. De Tony úgy érezte, nem is akar kiszabadulni, csak még
mélyebben belegabalyodni ebbe a különleges jelenésbe.
A keze még erősebben és gyorsabban
mozgott, a vágy teljesen átvette fölötte az irányítást.
Kapkodva vette a levegőt, de a
zuhanyfülke falára zúduló víz csobogása elnyomta a zajait. Úgy
érezte, fuldoklik ebben a csábító, eleven látomásban – amit
szívfájdító módon sosem érezhet igazán a magáénak.
Lihegve dőlt a csempének, karjával
megtámasztva magát, hogy csillapítsa testének remegését. A
zuhanyrózsából a hátára koppanó cseppek pont olyan érzést
keltettek, mintha egy szerető simítaná, mintha képzeletbeli
partnere érne hozzá.
A gyönyör hullámokban söpört
végig a testén, ahogy a keze mozgott, farka meg-megrándult, ahogy
közeledett a csúcshoz.
Mindjárt...
Néhány mozdulattal később elsöprő
orgazmusban volt része, remegve próbálta összeszedni magát.
Lassan, erőtlenül a zuhanytálcára csusszant, gondolatai úgy
kavarogtak, ahogy a lefolyóba ömlő víz, aztán csak ült ott,
fejét a falnak támasztva és bámulta, ahogy a vízsugár lemossa a
kabin üvegajtajáról a történtek bizonyítékát.
Kicsivel később sóhajtott egy
nagyot, végigdörgölte az arcát, aztán felállt.
Basszus, ez volt a legjobb, amit
mostanában sikerült összehoznom... beleértve a valódi kufircokat
is
Erőtlen kézzel
zárta el a csapot, kilépett a zuhanyzóból megragadott egy
hatalmas fürdőlepedőt, és szárazra törölte a bőrét, végül
a haját is, aztán visszadobta a többi közé a kupacba.
Megtorpant. Végre
újra a réginek érezte magát, hormonjai és az adrenalinszintje
visszaálltak a a normális – legalábbis Tony Stark-féle normális
szintre.
Úristen... komolyan Lokiról
fantáziáltam volna? Mi a frászkarika ütött belém?!
Ritkán fordult vele elő, hogy
szégyellt volna bármit is a szexuális dolgaival kapcsolatban –
beleértve persze az ilyen témájú álmodozásait is, de ettől
megijedt. Úgy érezte, mintha valami szégyenletes, mélyen rossz
dolgot művelt volna, és ez megrémítette.
Ugyan már, ez nevetséges –
próbálta győzködni magát – lehet, hogy dögös, de attól
még csak Loki. Az a bizonyos Loki. Az, hogy a testem így
reagált, csak egy dolog, hiszen nem néz ki rosszul, szóval rendben
van. Ennyi az egész.
Összevont a szemöldökét.
De ennek akkor is véget kell
vetni. Hé, hiszen millió, sőt, milliárd
ember van, aki szíves-örömest hanyatt vágná magát nekem, aki
ezerszer jobb, mint ez a nyikhaj isten!
Na de sebaj, ez csak egy egyszeri
baleset volt, egy szimpla kísérlet, semmi több – nyugtatta
magát, több-kevesebb sikerrel, de sajnos az agya egy része igenis
ragaszkodott hozzá, hogy az említett asgardi bizony nagyon is
megfelelő fantázia-alany lenne a későbbiekben.
Úgy döntött,
megpróbálja kiverni az egészet a fejéből, elvégre is, ő a
híres Tony Stark, és rengeteg másról is álmodozhat, aztán
átültetni a gyakorlatba, ha úgy kívánja. Hiszen partnernek
sosem volt híján.
Még ha nincs is még egy olyan
megbabonázóan zöld szemű ember a világon...
Megrázta a fejét, de az emlékképeket nem tudta ennyivel szertefoszlatni,
csak annyit ért el, hogy a nedves hajáról szanaszét szálltak a
vízcseppek.
A legröhejesebb, hogy Loki tuti, hogy
idővel rá fog jönni. Biztos vagyok benne. Nem kétséges, halálra
nevetné magát.
------------------------------------
Bocsássatok meg, amiért ilyen sokáig inaktív voltam, egyszerűen nehezemre esett lefordítani ezt fejezetet - sosem fordítottam még szexuális jellegű szöveget ^^ Remélem, nem lett túl suta, igyekeztem minél életszerűbben megoldani, de ami angolul tök jól hangzik, az magyarul sokszor olyan nyakatekert, bénácska és nehezen formába önthető. (Vagy legalábbis számomra, egyelőre) :(
Na de lesz ennél részletesebb és izgalmasabb is, csak ki kell várni a végét :)
/A következő fejezettel kissé beindulnak a dolgok, természetesen érzelmi alapra kiélezve, hiszen az egész történet ilyen, de gondolom erre már rég rájöttetek ^^ /
Na de lesz ennél részletesebb és izgalmasabb is, csak ki kell várni a végét :)
/A következő fejezettel kissé beindulnak a dolgok, természetesen érzelmi alapra kiélezve, hiszen az egész történet ilyen, de gondolom erre már rég rájöttetek ^^ /
Nagyon jól fordítasz, alig várom a következő részt:)
VálaszTörlésNagyon jó lett, mintha csak Te írtad volna, ne aggódj.:) Minél hamarabb hozd a kövit.:DD
VálaszTörlésxx
Aranyosak vagytok, köszönöm szépen :)
VálaszTörlésA 14. fejezet felével megvagyok, szerintem 1-2 napon belül jövök vele, de ha időben hazaérek ma, akkor még az este közzéteszem.
Még mindig imádom és elvarázsol. Várjuk a további munkádat.
VálaszTörlésölel, puszil: Lucifer Prince
Respect! ^^
VálaszTörlésNem tudtam nyugton lenni, és újra olvastam az egészet angolul. Szerintem remekül elkaptad, érdemes nem szószerint, sokkal inkább jelentésbéli hasonlóságban lefordítani az ilyen jeleneteket - már csak a szóismétlések, választékosság miatt is, bár ennem az eredeti angol sem szerény szerencsére - (ha az író erőteljes mondanivalót fogalmazott meg, hasonló megfelelőt keresni magyarban ennek kifejezésére pl).
Köszönjük az új fejezetet ^^ Biztos vagyok benne, hogy hamar ráérzel :)
Én nem merem továbbolvasni (régebben olvastam, most fejezetről fejezetre haladok), mert tudom, hogy beszippantana és akkor tennék minden másra magasról, borzasztóan szeretem ezt a történetet :D :)
TörlésIgazad van, csak sokszor nem tudom eldönteni, mennyire szakadhatok el a szövegtől, mennyire értelmezhetem újra, de vannak benne olyan szavak/kifejezések, amikkel már tele a hócipőm, mert folyton előjönnek, és ha szinonimát használok, magyarban iszonyat furán hatnak :( Mondjuk engem picit az zavart, hogy sokszor úgy éreztem, hogy az írónő önmagát ismétli, és nem történik semmi (főleg amikor nagy a belső feszültség és szerencsétlenek alig szólnak egymáshoz :D)
Ha úgy érzed, valahol elszúrtam, vagy van jobb ötleted bármelyik idiómára, nagyon-nagyon megköszönném (meg úgy általában bárkinek) ha szólnál ^^
Én köszönöm, hogy írtál/írtatok :)