A következő reggel egyből volt olyan balszerencsés, hogy összefutott a milliárdossal. Azért volt ez olyan bosszantó, mert egyedül szerette volna tölteni a napot, leginkább a szobájában, el sem hagyva azt, nehogy találkozzon a Stark Torony másik lakójával. Természetesen tudta, hogy a férfi akkor hívatja őt, amikor csak kedve szottyan hozzá, de jól esett fenntartani a látszatát annak, hogy nem kell azonnal megjelennie, még ha törékeny is volt csak ez az illúzió.
Hogy látótéren kívül tudhatja a férfit, és ő maga is látótéren kívül maradhat.
Csak aztán egy kis idő elteltével az az érzése támadt, hogy a szobája falai szinte rátapadnak, megfojtják. Átsuhant a fején, hogy bárcsak kinyithatná az ablakot, hogy friss levegőt engedhessen be, mennyivel jobb érzés lenne, de az ablakok még mindig gondosan zárva voltak, ahogy az érkezésének napján is. Így aztán úgy döntött, kimegy egy kicsit, mielőtt az állott levegő és a negatív gondolatok a torkán akadnak.
Arra gondolt, hogy tesz egy gyors sétát a folyosókon, de földbe gyökerezett a lába, amikor az egyik ajtó váratlanul kinyílt és a vendéglátója bukkant elő mögötte, mint valami rossz kísértet. A haja kócossága arról árulkodott, hogy épp akkor kelhetett fel.
